Balkán túra I. - az utazás

A balkáni kirándulásunkat a maribori Erasmus Student Network (ESN) szervezte, és akkora érdeklődés mutatkozott a kirándulás iránt, hogy nem is tudott mindenki eljönni. Szabad busz pedig már nem volt, mert ugye május elseje az május elseje. Az utazás Maribor főteréről indult, éjjel kettőkor, amit nem igazán értettünk, mert a késés garantált volt, nem is indultunk el hamarabb mint fél három. A portugálok egész hajnalig énekeltek, mert skerült szépen berugniuk, nekünk szenvedő alanyoknak pedig nem volt lehetőségünk aludni. Arról nem is beszélve, hogy fél óránként be akartak pisilni, ezért mindig meg kellett álljunk valahol pihenni. Mikor elfáradtak, addigra az éjszaka is beadta az unalmas és felkelt a Nap. Na ekkor már ezért nem bírtam aludni. Nem is csak azért mert világosban nehéz, hanem mert nem sokkal később elértük a bosnyák határt, onnantól kezdve pedig már vétek lett volna bármit is kihagyni. Ugye, a határon való átlépésnél a finn gyerek azzal kezdte, hogy ki aza hülye, aki itt akar élni...remélem csak poénkodott.
Bosznia. A dél-szláv háborúk egyik legkegyetlenebb helyszíne. 13 évvel a daytoni békeszerződés után is még szemmel látható a pusztítás. Ha vetünk egy pillantást Bosznia-Hercegovina térképére, láthatjuk, hogy két közigazgatási terület található az ország határain belül. Északon és Keleten Republika Srpska (Szerb Köztársaság 49%), itt élnek a szerbek, Dél-Nyugaton pedig Federation of BiH (Bosznia-Hercegovina Föderáció 51%), ez túlnyomó részt bosnyákok lakta terület, de a déli területeken horvátok is élnek szép számmal. Innen is származik a terület elnevezése, Bosznia-> bosnyákok, Hercegovina->horvátok.
A határ horvát oldalán nem volt annyira szembetűnő az elmúlt évek eseményeinek emléke, pedig a közeli Vukovar és Osijek szintén megszenvedték a szerb támadásokat. Azonban fél perccel később, hogy átértünk a bosnyák határon, már tömérdek romházat, kiégett tanyákat láthattunk. Ez a rész az egyik legvéresebb harcok színhelye volt, a szomszédok lényegében egymást írtották. Rengeteg az elhagyott ház, de az is gyakori, hogy a leégett ház mellé egy újat építettek, azt meg ott hagyták az enyészetnek. Lehet így olcsóbb volt, mint felújítani. A temetőkben szinte csupa új sírt lehetett látni, de szerintem inkább azért, mert a temetőket is lerombolták, és nem azért mert mindenki a harcokban vesztette életét. Azért is valószinű ez, mert vadonatúj sírkövön 80-as évekbeli dátum is szerepelt. Meglepő volt, hogy a házak nem faluba, vagy városba tömörültek, hanem végig az út mellett, rengeteg tanya volt található, nem is igazán tudtuk, mikor vagyunk lakott illetve lakatlan területen. Egyébként a táj vadregényes. Sűrű erdők, mezőgazdasági művelés alig folyik a környéken, itt ott látni gyümölcsösöket, szántót nem, de az útról letérni nem érdemes, mert rengeteg még mindig az akna, és több évtized, mire megtisztitják a területet.
Egy óra autózás után megfogytak a cirill betűk és megszaporodtak a mecsetek, ami azt jelentette, hogy átértünk a bosnyákok lakta területre. Ezen a részen már sokkal kevésbé látható a pusztítás, mert ez a háború ideje alatt is bosnyák fennhatóság alatt maradt.
És hogy kicsit világosabb legyen a kép, mi is volt ez a háború, mert saját magamból kiidnulva, szerintem kortársaim zöme nincs vele tisztában. Onnan kezdem, hogy volt a második világháború után egy Jugoszlávia, Tito, meg ilyenek, ahol is összefogták a balkán népeit, szlovéneket, horvátokat, bosnyákokat és szerbeket (elsősorban őket, de voltak még például albánok is itt ott). Azonban a rendszerváltás alkalmat adott, hogy ezek a népek függetlenedjenek, aminek a szerbek annyira nem örültek. Szlovénia alig 10 napos konfliktusban megúszta a csetepatét, a horvátok kicsit rosszabbul jártak, de a bosnyákok még inkább. 1992 áprilisában Bosznia lakosságának 66%-a (horvát+bosnyák, azaz muzulmán) a függetlenedés mellett állt ki a népszavazáson, erre a szerbek letámadták őket. (a képen látható az akkori etnikai megoszlás, hogy melyik területen kik voltak többségben. Kékkel a szerbek, zölddel a bosnyákok, barnával a horvátok) Bár a horávtok és muzulmánok elvileg szövetségben harcoltak a szerbek ellen, időnként nem lehetett megakadályozni a helyi lakosság egymásnak ugrását, lásd Mostar esetét, de például Sarajevo ostrománál a horvátok nyújtották a legnagyobb segítséget a várost védőknek. A 94-es washingtoni egyezmény nyomán született Bosznia-Hercegovina Föderáció azonban kibékítette a horvátokat és a muzulmánokat, és 1995 novemberében a szerbek is tárgyalóasztalhoz ültek, és elfogadták Bosznia fennhatóságát a boszniai szerbek fölött, akik autonomiát élvezhetnek. A két államszervezetnek például külön alkotmánya is van.
Ennyit a tömény történelemről. Úton során érintettük Zenicát is, ami elég dúrva nehézipari központja Boszniának, de például itt volt található Jugoszlávia legkegyetlenebb börtöne is. A folyó amelynek mentén szinte végig haladtunk, a Bosna, május elseje jóvoltából végig televolt kempingező emberekkel. A folyó körülölelő hegyeken pedig annyira dúsak az erdők, hogy az embernek az a benyomása, hogy egy hatalmas zöld párnát lát. Zenicától majdnem végig autópálya vezet Sarajevoig, de ennyiben ki is merül Bosznia Hercegovina gyorsforgalmi úthálózata, viszont a főutjai teljesen elfogadható állapotban vannak.
A sarajevoi részt a következő fejezetben mutatom be.