Balkán túra II. - Sarajevo

Sarajevo

Bosznia-Hercegovina fővárosa Sarajevo. A hozzávetőlegesen 300.000 lakosú város, 500 méterrel a tengerszint felett fekszik, a Sarajevoi-medencében, de a város helyenként 900 méterre is felkúszik a környező hegyek oldalában, alig kilométeres távolságra a város közponjától, tehát nyugodtan elmondható, hogy a városnak nincsen urbanizációs terve, ami néhány éven belül komoly gondokat fog okozni minden bizonnyal. A városon keresztül folyik a Miljacka folyócska, melyet alacsony vízhozama miatt lépcsőzetes duzzasztással próbálnak jelentős folyó képében feltüntetni, de ennek ellenére, nyáron rendszeresen kiszárad a meder. A várost 3 oldalról 1500-2000 méter magas hegyek veszik körbe, így Sarajevo terültei kiterjedése nem nagy. Ha történelmét tekintjük Sarajevonak, láthatjuk hogy az oszmán hódoltság idején fejlett infrastruktúrájának köszönhetően Európa egyik legfejlettebb városa volt. Az OMM idején hatalmasat fejlődött, mind kultúrális, mind infrastruktúrális szempontból a város, például Európa első villamosa itt közlekedett, mert a Monarchia inkább kipróbálta jelentéktelenebb városaiban az új közlekedési eszközt, mielőtt többek között Bécsben bevezette volna. Sarajevo villamos hálózata ma sem sokkal nagyobb, mint annak előtt volt, mindösszesen 16 km. Az első világháborút kirobbantó Ferenc Ferdinánd elleni merényletet itt követte el, Gavrilo Princip. Az SZHSZ idején a város vegetálásra lett ítéltetve, a II. világháborút követően területi székhelyként fejlődésnek indult és a fejlődés az 1984-es téli olimpián érte el tetőpontját, melyre mind a mai napig párás szemekkel emlékeznek a helyiek. Minden sarkon lehet 84-es olimpia rókás pólót kapni. A város virágzásának a '92 április 6.-tól '95 novemberéig tartó ostroma vetett véget. Az ostrom 3 és fél éve alatt a teljes várost romhalmazzá lőtték. A háborút követően az épületek nagy részét eredeti állapotában újjáépítették, de sok helyen látni modern irodaházakat és felhőkarcolókat is.

Megérkezésünk

Bár eredetileg 10 óra környékére terveztük a megérkezést, a gyakori megállások és határátlépés bonyodalmai miatt délre sikerült megérkezzünk a szállásra, ami lényegében az óváros egyik épülete. És tényleg, alighogy kilépünk a szálloda hátsó bejáratán, rögtön a vizipipa árusok és töltényhüvelytoll kínálat tömkelegébe ütközünk. Van itt számtalan étterem, kivétel nélkül mind balkán ételeket kínál, csevapcsicsát, amit még mindig nem tudok normálisan leírni, és itt különben is csevapinak hívták, kávézók, ahol vizipipázni lehet és bosnyák kávét inni, aminek egyébként az a különlegessége, hogy mint a török kávét, zaccostul főzik, nem pedig leszűrik. Sajnos csak reggelinél próbáltam ki, amit már nagyon bánok, mert az annyira nem volt nagy szám. Ellenben a baklavát nem hagytam ki! Szóval a szállásról. Sarajevo legturisztikaibb központjában van, 50 méterre a könyvtár-városházától, (lásd alább), épp a Miljacka folyó mellett. A szobák eltérően 2-10 fősek voltak, mi 4-en voltunk egy szobában Didoval (Blg), Balázzsal (Hu) és Pisuval (Hu). Nekünk még kifejezetten szerencsénk is volt, hiszen a szobánkban különbejáratú fürdőszoba is volt, nem úgy mint mindenki másnak, hehe :) Gondoltuk, hogy szedünk belépődíjat, de aztán mégsem akartunk sóherkedni. Meg aztán kereslet se nagyon mutatkozott. Az első gikszer rögtön a az első órában bekövetkezett, miután az egész éjszakás buszozást követően kissé elfáradtan ledőltünk, és vízszintes testartásban alig 10 másodperc alatt elaludtunk, aminek az lett a következménye, hogy fél kettőkor ébredtünk föl, de a többiek már 1 kor elindultak várost nézni. Fél óra bojongás és egy telefon után végülis sikerült őket meglelni, amint éppen kifele masíroztak az olimpiai csarnok irányába.

Az Olimpia

1984-ben Sarajevo rendezhette meg a téli olimipai játékokat, így erre az időre számos infrastruktúrális fejlesztést kellett végrehajtaniuk. Az olimpiai csarnok fölötti dombon található egy nem jelentéktelen méretű panel sor, és meglepő módon a lift nem a házakon belül mozog, hanem 4 sikló helyettesíti a felvonókat. A csarnokot egyébként, mely akkoriban a legmodernebbnek számított, mert egyszerre lehetett benne bármilyen jeges esemény rendezni, a háború során teljesen lerombolták, de később újjáépítették. A stadion környéke egy hatalmas temető, mert a városon belül, amit teljesen körbezártak a szerbek, már sehol sem volt szabad temetkezési lehetőség. Az egyik helyi idegenvezetőnk azt is lemondta, hogy az utca, amin éppen megyünk, egyik legszebb utcája volt Sarajevónak, valóságos zöld alagutat képeztek az öreg gesztenyefák, de egytől egyig mindet kivágták, hogy legyen mivel tüzelniük az embereknek. Ez az utca egyébként az állatkerthez vezet, ami ma már inkább amolyan várospark, néhány háziállattal, mert a háború során természetesen ez is elpusztult és az elveszett állatállományt nem tudták még pótolni. Az olimpia színhelyéül azért is volt remek helyszín Sarajevo, mert mint írtam, a város egy völgyben fekszik, és 3 oldalról 1500-2000 méter magas hegyek veszik körül. Az olimpiai képen látható, hogy milyen is volt a város környéke az olimpia ideje alatt. A kép egyébként a szerb ostrom alatti állapotokat mutatja, hogy hol húzódott a frontvonal.Sarajevo ostroma - Az alagút

Amint az a fenti képen is látható, az ostrom ideje alatt a szerbek teljesen körülvették a Sarajevot. Felmerülhet a kérdés, hogy mégis hogy hagyhatták a bosnyákok, hogy így körbevegyék a fővárost? Nos a válasz egyszerűen az, hogy már ott voltak. A népszavazást követően a szerbek elfoglalták állásaikat, és a bosnyákok nem merték elhinni, hogy bármi szörnyűség is bekövetkezhet. Egy helyi véleménye szerint ezért nem is hibáztathatják a nemzetközi közvéleményt, hogy miért nem avatkoztak közbe, mert ők maguk sem vették észre, csak akkor amikor már késő volt. Utolsó próbálkozásként még megpróbáltak békés tüntetésekkel tiltakozni a szerb jelenlét ellen, de már késő volt. Április 5.-én, egy hónappal a függetlenedést támogató népszavazás után, fegyvertelen tömegbe lőttek a boszniai szerb hadsereg katonái.
A város ostromát először a sajtó és közigazgatási épületek bombázásával kezdték. Biztosan sokak számára ismerős a kép, amint lángol a sarajevoi parlament épülete. Mára egészen fel van újítva és nyoma sincs a bombázásoknak.
Kezdetben a városnak semmi lehetősége nem volt a külvilággal való kommunikációra. Egyetlen szabad nyílás maradt meg csupán, a repülőtér, melyet kezdetben szintén a szerbek tartottak irányításuk alatt, de miután megegyezés született az ENSZ-szel, hogy egyenlő módon látják el segélyekkel mind a bosnyák, mind a szerb oldalt, a repülőtér irányítása az ENSZ kezére került. Sajnos az ENSZ segélyek meglehetősen alacsony hatékonysággal tudták ellátni a város rászorulóit. Amint az a térképen is látható, a repülőtet szorosan fogták a szerbek, a bosnyákoknak kezdetben csupán annyi lehetőségük volt, ha átszaladnak rajta. De így vagy a mesterlövészek lövik le őket, vagy az ENSZ katonák küldték vissza. Egy megoldás maradt, alagutat kellett ásni a reptér alatt. 4 hónap alatt elkészült az a 800 méteres alagút, ami egyetlen kapcsot jelentette a város a világ között. Naponta 3000 ember mehetett át rajta, elsősorban fegyvereket, gyógyszereket és élelmiszert hoztak be rajta, de volt villany, és olajvezeték is rajta lefektetve, melyet a szabad bosnyák területről hoztak be. A szerbek több ízben próbálták elfoglalni az alagút kijáratát, de mivel a bosnyák oldalról egy domb védte a kijáratokat, erős tüzérséggel meg tudták gátolni, hogy szerb kézre kerüljön. A háborút követően az alagút beomlott, ma már csak egy rövid szakaszt maradt épen, ez jelenleg múzeumként funkcionál. Az ostrom idején egyébként 11000 ember vesztette életét, több tízezren megsebesültek, 85%-uk polgári lakos volt.

A trónörökös megölése.

Biztos mindenkinek ismerős az alábbi fekete-fehér kép, amint Ferenc Ferdinánd éppen ballag lefelé a lépcsőn Zsófia hercegnővel a kocsi felé. De talán nem sokan láttak képet még arról, hogy honnan is ballag lefele a hercegi pár. Hát ime:
Az épület pedig nem más, mint a sarajevoi városháza, illetve Nemzeti Könyvtár, mely magán viseli mind a klasszicista, mind a mór stílus jegyeit. Ha tüzetesebben megnézzük a képet, látható rajta, hogy minden ablaka be van deszkázva, melynek oka, hogy az ostrom során kilőtték az épületet és közel kétmillió dokumentum a tűz áldozata lett, melyek között sok még az Oszmán Birodalomból maradt vissza. Az épület rekonstrukciója megkezdődött, de az elveszett könyvtári állományt pótolni már nem lehet. A főherceg és felesége meggyilkolása két híddal a könyvtártól történt, amikor is Gavrilo Princip odasétált az autóhoz, megkérdezte, hogy Ön e a Ferenc Ferdinánd, és amikor az igennel válaszolt, akkor beleersztett egyet, és még egyet a feleségébe. A merényletet követően egy K.u.K. emlékművet állítottak a hídfőhőz, de ezt minden bizonnyal a Monarchia felbomlását követően eltávolították. Helyette kiraktak egy betonba öntött lábnyomot, hogy hol állt GP amikor meghúzta a ravaszt, de az ostromot követően eltávolították ezt, valószinüsíthetően azért, mert Princip boszniai szerb volt.