Első benyomások

Eltelt az első nap. Nem is értem azokat, akik arról panaszkodnak az első héten, hogy hát nem is olyan jó buli ez az erasmus...igaz csak egy hétig nyavalyog a legtöbbje, aztán már egy szót nem lehet hallani. Hát nekem ez az kezdeti csüggedés kimaradt. Hála Sanchonak és az ő szüknek aligha nevezhető ismerettségi körének. Önjelölt mentoraink alig hagynak minket magunkra, ma mindenhova kisérgettek minket :)
A legviccesebb, hogy akikkel eddig ismerkedtünk össze, azok valamilyen szinten biztosan szláv kötődéssel bírnak. Teljesen hihetetlen, hogy egy bolgár-cseh-szlovén banda úgy eltársalog minden probléma nélkül, hogy mi egy mukkot nem értünk meg belőle. A másik társaság meg a portugál-spanyol. Ha ők összeverődnek, akkor sajnos eléggé agyon tudják csapni a társaságot, mert amilyen hangzavarral azok vannak...
Mesélek pár szóban a kollégiumról.
Maga a koli egy felújított panelház, a város központjától 5 perc sétára. A 4. emeleten lakok, a szobám nyugatra néz...már előre félek a nyári kánikuláktól, már csak azért is mert a tőszomszédságunkban van egy zeneiskola ahol egész álló nap gyakorolnak. Még igy is lehet őket hallani hogy csukva vannak az ablakok, kíváncsi leszek mi lesz akkor amikor nyár lesz, és nem csak a koli ablakai, de még a zeneiskola ablakai is nyitva lesznek...Egyébként teljesen szokványos itt az a látvány, hogy egy harsonás fickó gyakorlatozik és masírozik a közeli parkban. Ja igen eztn em is mondtam. A koli mellett kezdődik a városi park, ami maribori méretekkel nézve elég nagynak mondható. Sajna a szobám nem, csak a zuhanyzó néz a parkra. Exhibicionisták előnyben...
Apropó zuhanyzó. Amikor először használtam a zuhit, azt hittem egy mini-kommunizmust látok megvalósulni, ugyanis a zuhanyzó mellett rengeteg márkásabbnál márkásabb sampon, tusfürdő miegymás volt felsorakozva, szabad használatot feltételezve. A kezdeti csodálkozást a gyanú gyors beigazolódása váltotta fel, ugyanis mikor megfogtam az egyik tusfürdőt persze hogy üres volt. Ha úgy tetszik tipikus kapitalizmus, hogy a köztulajdonú zuhanyzóba ürítjük a szemetet...
És persze el lehet képzelni, hogy a felsőoktatás itt sem fizetős...Még annyira sem mint nálunk, csak azok fizetnek, akik munka mellett akarnak tanulni, de azoknak valami nevetséges heti egy két órájuk van. És persze, nem hogy fizetni kellene, hanem még durván meg is támogatják őket. Egy teljesen jó állapotú kollégiumban lakom, 3 hónapért és kaukcióért fizettem 240 eurot. És megoldják hogy aki kér az kapjon kolit. Pedig tanulnak itt 26 ezren. Ezen felül hihetetlenül olcsó a kajálás. Ma elmentünk egy puccos mexikói étterembe, és akkor adag kaját ettem, hogy utána gurulni kellett, még most is érzem, pedig 5 órája ettünk. És nagyon minőségi kaja volt. 2,15 eurót hagytam ott, ami alig több 600 forintnál. Messze vagyunk már a régi rendszerváltás előtti pesti vicctől. "Milyen a lengyel a szendvics? Két kenyérjegy között egy húsjegy."

Hajónapló 2008/2

Hogy milyen gyorsan peregnek itt az események.
Felléptem csevegőre, hogy megnézzem kik vannak ismerősök vonalban, első aki rámköszönt Sancho, a 2006-os AEGEE nyári egyetem egyik főszervezője, legalábbis a NovaGorica-i résznek. Szóval kérdezi, hol vagyok. Mondom visszajöttem szlovéniába. WHERE? Kérdezi megint. Mondom Mariborban. Én persze még mindig abban a hitben voltam, hogy ő az ország túlsó felében van. De csak kérdezi, WHERE. Mondom a koli. WHERE? I-es épület. Which room? 4.emelet 11-es szoba. Kérdezem te is itt vagy? Nem, dehogy. Erre hirtelen hatalmas dörömbölés az ajtón és rontanak be Sancho meg a barátnője, én meg alig merem kiniytni a számat mert éppen akkor fejeztem be a fél napos szendvics maradékot. Még szerencse, hogy a fokhagymát nem most kezdtem meg, mert akkor esélytelen lett volna elsőre jó benyomást tegyek a hölgyek előtt :D
Szóval most már indulunk is első internacionális bulinkba, bár a szemünk alig van már nyita a fáradságtól, de buzog bennünk a tettvágy :D

Úgyhogy a ma este fejleményeit csak holnap tudom elregélni...
ja és persze ma már nem éhezek...

Megérkezésem

Megérkeztem Mariborba...
Aki esetleg még nem hallotta, itt fogok tanulni a következő szemeszterben, nagyjából június végéig. Hogy miért éppen itt? Mert közel van, jó az egyetem, vannak ismerőseim és finomak a szlovén sörök. Persze ezt már csak zárójelben mondom.
Az ideérkezés egész jól ment, de persze zavartalan nem lehetett ez sem. Kocsival indultunk Szolnokról és még Székesfehérváron felvettük István, szintén itt fog tanulni és akiről igyekszem idővel képeket is megjeleníteni. Persze ahoz előbb meg kéne tanulni kezelni ezt a blogos dolgot.
Meg kell hogy mondja, enyhe meglepetéssel ért fel számomra, hogy a magyarországi út sokkal zökkenő mentesebb volt, mint a szlovéniai, ahol ugyanis utat építettek, nem is akárhogy. Még mi is, akik hozzá voltunk egy időben szokva a dunfaöldvári híd javításakor 10 km-esre felduzzadt kocsisorhoz is szívtuk a fogunkat, hogy fogalmunk sincs mi a fenéért állunk a semmi közepén, ahol a kamionsornak a végét sem látni. Szóval körforgalmat építettek és araszolgattunk a kamionok között, mert azt persze elfelejtették megemlíteni merre lehetne elkerülni. Mi persze megpróbáltuk és nyertük durván 500 métert miközben megszemléltük Beltinci zegzugos utcácskájit. Szóval nyugodtan konstatáltuk, hogy hiába az euró, ez az ország sincsen még készen.

Maribor egyébként egy kedves kis emberléptékű város, Szlovéniában a második legnagyobb. Nagyjából 117.000-es lélekszámából 26.548 (wikipedia, 2007) az egyetemen tanul. Szóval ha valami az semmiképp sem állítható róla, hogy unalmas város lenne. Jelenleg, és remélhetőleg végig is koliban fogok lakni, pár perc sétára a belvárostól. A szobatársam egy szlovén srác, elsőéves informatika hallgató. Sajnos attól tartok sikerült már első nap megutáltatnom magamat vele, mert a barátnője volt nála, aki csak egy napra utazott fel a szünidő alkalmával. Majd kiengesztelem valahogy a félév során...Mármint a srácot...
Amúgy mindenesetre nagy az élet a kollégiumban. Épp a mosdó felé tartottam, amikor rám szólt valaki szlovénul, amiről persze fogalmam sem volt mi célból teszi :) Aztán kifejtette angolul, hogy óvszert szeretne tőlem kérni...el kellett szomorítsam.

Nagyon remélem, hogy sok izgalmas élményről adhatok még számot itt a blog hasábjain. De addig is szeretnék mindenkit megnuytatni, hogy még NEM ÉHEZEM! :) És a közelljövőben sem tervezem, hogy éhezzek!

Ölelek és puszilok mindenkit!
Tomi