Gradec\Graz

Amióta itt vagyunk Mariborban, azóta már kétszer kerekedtünk útra, hogy saját magunk által szervezet úton fedezzük fel a környéket. Eddig ugy voltunk már Celjében és Ljubljanában. De ezúttal kicsit nagyobbat gondoltunk és gondoltuk kinézünk a szlovén határokon kívülre is. Így esett a választás Grazra, hiszen alig 50 kilométerre van Maribortól északra. A szervezés elég ad hoc sikeredett újfent, hiszen vasárnap este még nem tudtuk, hogy kocsival vagy vonattal menjünk. Végülis, mivel kocsit nem kaptunk, maradtunk a vonatnál. Egyébként már ez is örvendetes, hogy megéri megfontolni, hogy a kocsi bérlés helyett vonattal menjünk. Kocsival fejenként olyan 20€-ra jött volna ki, a vonat pedig 6 fő felett 17,20€ a retúr. Mivel nem találtunk kocsit, reggel 10kor felsorakoztunk a maribori állomáson, hogy jegyet vegyünk. Pisu persze megint utolsónak érkezett, mint szombaton, amikor Ljubjanába mentünk, csak akkor annyira utoljára jött, hogy le is késte a vonatot. A jegy valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag csak 11,60€-ba került, és ezzel igazából semmilyen autó bérlés nem tudott volna versenyezni.
A vonat, CroatiaIC egyébként Zágrábból érkezett, és ment egészen Bécsig és éppen Mariborban szerelték szét valamilyen érthetetlen okból kifolyólag. És hogy lám, van értelmetlen jelenségek tőlünk nyugatra is. Mariborban cseréltek egy mozdonyt, az húzott minket kb 10 km-t a határig, ott megint szétkapcsolták a vonatot, és rákapcsoltak egy osztrák mozdonyt. Ha egy háromáramnemű osztrák mozdonyt elküldtek volna Mariborba akkor megállás nélkül át lehetett volna menni a határon, akkor jó 20 percet megspóroltunk volna. (Amúgy utána néztem, már gyártásban vannak ezek a mozdonyok 2006 óta, 1216 141-150 sorszámmal. Ezt csak érdekességként teszem hozzá, hogy bár Szlovénia 70 évig volt az SzHSz-Jugoszlávia tagállama, mégis teljesen más a áramrendszere a vasúti felsővezetékeknek mint pl Horvátországnak, Boszniának vagy Szerbiának)
Ausztriában amúgy szenzációsan gyorsan mennek a vonatok. A Maribor-Graz távolságot 1 óra alatt tettük meg, és abból ugye 20 perc a határ. Ami a Bp-Hegyeshalom vonalon nem lehet megcsinálni az az, hogy 140-nél kihajolni az ablakon, mert ott csak IC vonatok mennek ilyen gyorsan. Itt pedig régi tipusú, lehúzható ablakú IC-k közlekednek. Így aztán pillanatok alatt megérkeztünk Grazba, bár előtte a rendőrség még elkérte a személyinket, mert kerestek valakit. Egy fickó kezében laptoppal egyensúlyozott, majdnem leejtette, úgy irta be a személyi adatainkat. Nem minket kerestek.
Graz/Gradec. Stájerország tartományi székhelye, 287.000 lakosával Ausztria második legnagyobb városa. Neve etimológiailag a szlovén Gradec, "kis vár" elnevezésből eredeztethető. 2003-ban Graz nyerte el az Európa kultúrális fővárosa címet, belvárosa az Unesco világörökség részét képezi, mivel Európában itt őrizték meg a hagyományos régi belvárosi képet egyik legjobban. Talán nem mindenki tudja, de Graz magyar testvér városa Pécs, 1989 óta, a szlovén pedig éppen Maribor.
A vasutállomás kicsit kintebb van a belvárosból, kellett gyalogoljunk olyan 15 percet míg beértünk, mert nem jutott eszünkbe, hogy lehet a vonatjegy érvényes a tömegközlekedésre is, ahogy az például Bécsben van. Ahogy megfigyeltem, Graz a villamosok városa. Ennyi villamost én még Pesten sem láttam. Egymást érték a megállókban a vilik, szinte sűrűbben jártak mint a Nagykörúton. Ha már a villamosoknál járok, akkor elmesélem, hogy itt számomra igazi etalon belvárosi közlekedést tapasztaltam. Kocsik kitiltva a belvárosból, sétáló utcán csak a gyalogosok, és őket kergetik a villamosok. Éppen olyan mint egy századfodulós fénykép, ahol az ember szinte hallja a villamos csengetését, hogy elzavarja az óvatlan gyalogosokat. Itt megelevendik ez a kép. Annyi különbséggel, hogy míg például a pesti villamosok csengetését minimum szívrohamot kell kapni, szinte ordítva kerreget, itt amolyan kedves kling egyszer, és már szabad az út. Egyébként a grazi vasútállomás is megér egy mesét. Valójában ez nem is vasútállomás, hanem egy plaza szerűség. Vannak itt butikok, egy spar, McDo, utazási iroda. És persze nem holmi PPP keretében építik itt, hanem az ÖBB Immobilien tulajdona. Az állomáson felszerelkeztünk szükséges tursztikai brossúrákkal, és belevetettük magunkat a belvárosba.
Graz a Mura mellett fekszik, ami éppen a város központjában folyik keresztül, Így több lényeges látnivaló is a folyó közelében fekszik. Első meglátogatott látványosság a grazi művház volt, ami eléggé avantgárd jellemzőkkel bír, messziről egy nagy kék tüskés harcsára emlékeztet, amint cuppog a város felé. Bár a hétfő szünnap, mint minden rendes művelődési intézményben, mégis sikerült bemennünk, mert éppen nyilt nap volt diákoknak, így aztán kőrbenézhettünk hogyan rakják össze a következő kiállítás elemeit.
A művház után megnéztük a kis mesterséges szigetet a Mura közepén, ahol egy puccos kávéház is található, de még nem éreztük magunkban az áldozatot, hogy megérdemeltük volna a kávét, ezért aztán nem is fogyasztottunk. Ellenben rögtön a hegynek vettük az irányt és felmásztunk a várba. Pontosabban a lányok inkább a liftet választották, mi hárman fiúk és Zornitsa a lépcső melett döntöttünk. Ja, ezt még nem is mondtam el, hogy kik voltunk. Ugye 6-an magyarok, Erika kivételével az összes magyar lány lány, 3an fiúk és Zornitsa, bolgár barátosnénk, akinek még mindig vannak eléggé idegesítő kijelentései, ha a nemzetiségi problémák jönnek elő, e ettől függetlenül kedveljük nagyon.
A lépcső egyenesen az óratoronyhoz, Graz egyik jelképéhez vezet bennünket. Innen kezdtük meg mászkálásunkat a várban, ahol nagyon látványos parkok, szép szobrok és jó állapotú épületek vannak. A várjellege már eléggé elveszett, de a falak még azért megvannak. A Schlossberg 475 m magasan van, így eléggé kiemelkedik a városból, és nagyon szép kilátás nyílik mindenfelé. A várban töltött jó másfél órás séta után visszaballagtunk a hegy lábához, ahol is felszálltunk a hegy gyomrában kanyargó kisvasútra, ami sokkal inkább lenne nevezhető mesevasútnak. A vasút történetét sajnos nem tudom, de elképzelhetőnek tartom, hogy a védelem miatt fontos hegy belsejébe fúrt alagutakat alakították át látványossággá és az Grimm mesékből ismerős figurákat, történeteket tekinthetjük meg egy kb 2 kilométer hosszú pályán. A vonatozást követően megindultunk, hogy megnézzük a belvárost. A városháza csak egy 5 percnyi sétára volt. Eddigre már eléggé megéheztünk, így aztán nekiestünk egy sütödés bódénak. Mivel a választási lehetőségek között szerepelt mindenféle kolbász, például volt debreziner, ami nyilván a legcsípősebb volt mind között. Mi mégis inkább a Leberkäse mellett döntöttünk, mert már elültettem a többiek fülébe a bogarat, hogy azt milyen jó enni. Köretnek kértünk még egy kis osztrák sört és egy nyalatnyi Jägermeistert, csak a fénykép kedvéért :) Az uzsonna után megindultunk az utcáknak, de annyi látnivaló volt, hogy egész biztosan nem tudtunk megnézni mindent, mert alig 3 óránk volt a vonat indulásáig. Például a fegyvertárat meg sem tudtuk nézni, pedig az mindenképpen megérte volna. Sebaj. Majd legközelebb :) Menetközben betértünk egy Eurosparba, aminek jelentésére még nem sikerült rájönnöm, hogy miért tér el a spartól, vagy az interspartol. Várom a kommenteket. Szóval a boltban rácsodálkoztunk, hogy létezik sörből olyan is hogy kínálat. Ugyanis Szlovéniában ezt a fogalmat nem ismerik. Van egy polc sor, annak fele Laško, a másik fele union, union klub, és ahol még van híjja, oda is Laško-t tesznek. Külföldi sört valami sarki polcon talál az ember, de kizárt, hogy hűtve. Hát itt legalább két sor volt csak sör, igaz a boros részleg lényegesen szegényesebb. Ez viszont Szlovéniában óriási. Ahány régió, mind termeli a saját borát. Van is bővel belőle. De ami miatt mégis betértünk a boltba, az az volt, hogy beszerezzünk egy termetes adag Leberkäse-t. Vettünk is egy kilós adagot. Amúgy, akik nem ismerik, a Leberkäse olyasmi mint a párizsi, csak nincs 80%-os víztartalma, és ki lehet sütni rendesen, nem töpped össze, és ugyanúgy eszik mint a virslit, mustárral, sörrel, kenyérrel.
A tartalmas városnézést követően visszaindultunk az állomásra, én még beszereztem egy kis brezelt (perecet) és vajat, amit be is falatoztam bicskával az úton hazafelé a hypertiszta intercity vonaton :)
Ma este útnak indulunk, legközelebb vasárnap jelentkezek, amikor is már hazaérkeztünk Boszniából. Már előre félek, hogy hogy leszek képes az úton aludni. Asszem török kávé fogja tartani bennem a lelket, amit reggelre ígértek be nekünk :)

Fin

Ljubljana

Hosszas töprengés után, hogy ugyan mit is kellene kezdeni a szombati nappal úgy döntöttünk, hogy elvonatozunk Ljubljanába. Az utazás apropóját igazából az adta, hogy éppen itt vannak Ági kollégánk barátai, és szerettek volna elnézni a fővárosba. Autópályán nem is nagy kitérő, hiszen autóval jöttek, de vonattal legalább 2 és fél óra, egy átszállással, mert ugye szegény külföldi cserediák nem menni InterCitySlovenija szupergyors vonattal. De még így is a múltkor már bemutatott klassz egyterű vonatokkal mentünk. Ha valaki egyszer rászánja magát, hogy 8-9 órát vonatozzon Budapestről Ljubljanába, az lélegzetelálító tájakon utazhat keresztül Celje és Sava között. Celjétől a Savinja, míg Zidani Most után a Száva völgyében gyönyörködhetünk. Zidani Most magyar fordításban kőhídat jelent, ez az egyik legfontosabb vasúti csomópont Szlovéniában, mert több fontos vasútvonal fut itt össze, meglehetősen lehetetlen földrajzi viszonyok között. Például itt találkozik a Ljubljana-Maribor-Graz és a Ljubljana-Zagreb vasútvonal, de a Bela Krajina régiót összekötő vasútvonal is ide fut be. A völgy nem csupán természeti látványa miatt lenyűgőző, de például itt találjuk Európa legmagasabb kéményét is, a Trbovlje hőerőmű (szén??) 360 m magas kéményét. Ekkora magasságra azért volt szükség, hogy kivezesse a völgyből a szennyezést.
Időközben többször is záporba futottunk a vonattal, így aztán eléggé valószinűvé vált, hogy városnézésre nem éppen a legalkalmasabb napot találtuk meg. Az időjárás jelentés szerint 17 fok és szorávnyos zivatarok voltak megjósólva, de ezek rendszerint eddig mindig nagyon túlzónak bizonyultak. Ezúttal nem, mert a 14 fokban igencsak fagyoskodtunk már a végére, és alighogy megérkeztünk elkezdett zuhogni, szerencsére csak rövid időre, de arra éppen elég volt, hogy ne legyen meleg és hogy ne süssön a nap.
Ljubljana. A legenda szerint Jason herceg az aranygyapjú keresése közben felhajózott az Argó hajó legénységével a Fekete-tengertől egészen idáig és itt aztán megküzdött a hegyet őrző szörnyeteggel, a sárkánnyal és bár a legenda itt kihagy néhány releváns információt, a város egyszercsak meg lett alapítva. Mindenesetre ez a sárkány, ma Ljubljana címerállata és több helyen is fellelhető, legföképp a Zmajski Most-Sárkányhídon, melyet eredetileg Ferenc József hídnak neveztek. Itt egyébként 4 Süsü is található, plusz sok sok apró griff madár. A hídtól nem messze található a piac, ahol őstermelőktől, virágárusokon át, kínai boltosig minden megtalálható. Itt van a Plečnik (a szlovén Ybl Miklós) által tervezett árkád sor, a 3-as híd, meg Prešeren szobra, aki a szlovén nemzeti himnuszt írta. A szlovén himnusz röviden összefoglalva a következő: "Áldja meg Isten azokat az országokat, akik vágynak és tesznek a dicső napért, amikor a Földön nem lesz több háború és küzdelem. Akik ezt látni vágyják, azok mind szabadok, és ne legyenek többet ellenségek, hanem jószomszédok." Nagyjából ez, nyers fordításban.
A városnézést a Prešeren tér után a városházával és a várral folytattuk. Útközben két násznéppel is összefutottunk, 2 menyasszonyt is láttunk, szóval biztosan jó szerencsével fogunk járni. A várban odafent megcsodáltuk a kilátást, én jómagam próbáltam beazonosítani a már meglátogatott épületeket, a Parlamentet, a kongresszusi kp-t, a sörgyárat, stb. A várat egyébként nemrég kezdték el felújjítani, helyenként még láthatók az építkezés maradványai, de belülről van egy két ocsmány beton foldozmány is rajta, ami legalább felér egy Hilton szállóval a Halászbástya mögött.
A vár után leballagtunk a Ljubljanica folyó-csatorna melletti kávézó sorhoz, hogy kis energiát öntsünk magunkba, mielőtt folytatnánk a túránkat, és hál istennek még a nap is kisütött egy pár perc erejéig. Ezek után átkeltünk a csatornán, ami egyébként teljesen le van szabályozva, a folyó fő folyása elkerüli a belvárost, így az árvízveszély kizárva. A Kongresni trg-ön megnéztük az egyetem és társait. Aligha tudják sokan, de amikor az Európai hatalmak legyőzték Napoleont és összehívták a Szent Szövetséget, annak első ülését Laibachban, azaz Ljubljanában tartották. Innen kapta ez a tér is a nevét. Ezek után kihagyhatatlan volt a Parlament megtekintése, amely lényegében tükrözi is Szlovénia történelmi státuszait, igazi országgyűlése soha nem lehetett, így aztán erre a célra egy, az 50-es években felépített szocialista kocka szolgál, amit a könyv szerint direkt parlamenti célra építettek fel, igaz az még Jugoszlávia országháza volt. De arra kétségtelenül büszkék, hogy csak hazai alapanyagból építették fel, semmi másból. Ezenkívül van ezen a téren egy kongresszusi központ ami tényleg annyira csúnya, hogy inkább nem is tennék ide róla képet.
A Parlament után parkot mentünk megnézni. Útközben egy csapat focidrukkerbe botlottunk, akiket nagyjából kétszer akkor létszámú rendőrség kísért, plusz lovasrendőrök. Nem is értem, akárhova megyek, mostmár mindenhol rohamrendőrökbe botlok. Legutóbb amikor Pesten voltam, akkor is botrányoztak, itt is, pedig van vagy 600 kilométer és egy határ a két város között.
Nem messze innen átsétáltunk a városi parkon, ahol Föld napja fotókat állítottak ki, de itt általában mindig van valami kiállítás. Emlékszem, amikor legutóbb voltam itt, akkor is természeti fotók voltak ezen a helyen. Alapból nem egy nagy látvány a park, de mégis eltöltöttünk fényképezkedéssel legalább fél órát, mert a park közepén álló kastély előtt van négy kutya szobor, ahol az egyik útikönyvem szerzője van lefényképezve, amint ül a kutyán. Ezt a képet próbáltuk reprodukálni, amint megkapom a képeket, szavazásra bocsátom őket, hogy melyik hasonlít legjobban az eredetire.
Mivel nem akartunk az éjszaka közepében hazaérkezni, meg különben is tanulni kellett még, a 18:50-es vonatot el kellett, hogy érjük, ezért a park látogatást követően belőttük az állomást, mint következő úticélt. Útközben még megettünk egy bureket ami afféle rétes tésztában kisütött húsos/sajtos/zöldséges tekercs/puffancs/akármi, nagyon elterjedt az egykori Török Birodalom területén, vitatkoznak is, hogy akkor ez most szláv, vagy török eredetű.
Az uzsi után vonatra ültünk, és haza jöttünk. Következő kiruccanásunkat a hét elejére tervezzük, lehet elmegyünk Grazba, de még törjük a fejünket, hogy vajon kocsival, vagy vonattal érje e meg jobban. Szerdán pedig irány Sarajevo!

Pohorje

A múlt hétvégére egyre erősödött bennünk az az érzés, hogy meglehetősen tohonya heteket éltünk át, az elmúlt időben (én nyugtattam magamat azzal, hogy futni jártam :)) ezért elhatároztuk, hogy megmásszuk a város fölé magasodó Pohorje csúcsot, a Veliki Vrh-t, ami 1347 m magasan van. A kiinduló pont pedig 337 m és a Hotel Habakuktól indul, ahol volt a Podim konferencia is.
Egyébként időközben rájöttem, hogy egy 5 csillagos szálloda, hogyan kaphatja a Habakuk nevet. Nos a válasz nagyon egyszerű, 1950-ben kezdett el működni az első üléses sífelvonó, ami a Habakuk nevet viselte. Ennek a kiinduló pontjától pár méternyire épült meg a Habakuk szálló is. (Egyébként Habakuk egy héber próféta volt. Lehet, hogy ez az első üléses sí felvonóval a környék télisport központj szerepét jövendölte meg???)
Mivel mi hárman fiúk igazi túrára vágytunk, ezért úgy döntöttünk, hogy a koliból gyalog indulunk el a hegyig, ami jó 6 kilométerre van, és nem fizetünk a buszért :) Ezért elindultunk másfél órával korábban, mint a lányok, és nagyjából egyszerre érkeztünk meg az alaptáborhoz. Ott akkor egy kis bíztatásként megettünk néhány szelet kenyeret kolbásszal meg szalonnál, csak hogy könyebb legyen ennyivel is a táska.
Erről a pontról, ahonnan minden valószinűség szerint az első üléses felvonó is indult ma már kabinos kötélpálya vezet fel egészen a hegytetőre, alig 5 perc alatt téve meg az 1000 méteres szintkülönbséget. A kabinok egyébként télen sielőket, nyáron pedig túrázókat, downhill-es biciklistákat szállítanak, és indul minden fél percben egy kabin. De mi semmiképp sem akartunk az egyszerűbb úton felmenni ezért nekivágtunk a sípályának, felfelé. Aki volt sielni, az tudja, hogy a sípályák a legritkább esetben szoktak csak lankás leejtők lenni, jobbára meredek kaptató a felfelé haladó túrázónak. Nem is volt csoada, hogy mire felértünk 5ször álltunk meg fújni egyet, de ebben az is közrejátszott, hogy ragyogó napsütés volt, mi meg ne ma fák között mentünk hanem nyílt terepen és igencsak kimelegedtünk. Én mivel túracipőm nem volt, a nagy bakancsomban mentem, ami sokkal kellemesebb viselet sárban és fagyban, nem pedig sziklán és melegben, alaposan meg is dolgozta a talpam, de szerencsére fel nem törte. A sziklás leejtőn visszafele pedig kifejezetten előnyös volt, sportcipőben aligha kibicsaklott volna, én meg a hegy lábán állok meg.
Hogy pontosan mikor értünk föl a hegy tetjére, már nem tudom, de olyan 2 órát mászhattunk felfelé, a lányokat ott hagytuk félúton, hadd gondolkozzanak el rajta, hogy inkább visszafordulnak, vagy utolérnek bennünket fönt és addig nem bontjuk ki az elemózsiát. Úgy tűnt a szalonna és a kolbász kellő motivációt képezett nekik :)
A hegytetőn egyébként nagy volt a nyüzsgés. A gyengébb képességűek, vagy ahogy az útikönyv mondja átlagos kondícióval megáldott emberek, kocsval is feljöhettek egy doboz cigit elszívni, vagy valami jó zsíros fittnesz menüt megenni :) Mi a könyv szerint megátalkodott túrázók vagyunk. De egyébként nagyon mókás volt látni amint nyugdíjas klubbok másznak hegynek fel és hegynek le nordic-walking botokkal, amiket a hegy alján lehet kölcsönözni. Nagyjából az út felénél, ahol több felvonó is találkozik található az úgynevezett Adrenalin Park. Itt lehet paintballozni, falat mászni, kötélpályán bohóckodni és bobozni, amit feltétlenül elemgyünk egyszer-kétszer kipróbálni. Talán kicsit előreszaladok, de visszafele már annyira szenvedtünk a lefelemászástól, hogy fogtuk magunkat és kitaláltuk, eddig és ne tovább, innentől vagy a gravitáció, vagy a mentő vigyen le minket. Mivel a graviáció 5 euróba került, ennyi ugyanis egy csúszás a bob pályán, vagy ahogy itt nevezik a Pohorjet-tel, csak Pisu vállalta be a lecsúszást, mi inkább beleülütnk a libegőbe és lelibegtünk. Egész döbbenetes, hogy lefele ingyen van, igaz a felfele árat meg se néztük.
De hadd térjek vissza még kicsit a hegytetőre. Fent számtalan étterem és talán egy szálloda is található, de mi inkább egy tisztást kerestünk, amit meg is találtunk egy első ránézésre Árpád-kori templom mellett, ami rövid gondolkodás után tisztázodott benünk hogy ez a kijelentés eléggé nonszensz, mert itt Árpádok aligha építettek bármit is. Szóval volt ott egy román kori kápolna, de inkább szolgál már csak helytörténeti múzeumként mint vallási épületként. Leheveredtünk, élveztük a napsütést, megvártuk a lányokat, meguzsonnáztuk majd 4 óra magasságában visszaindultunk, de előtte még kicsit élveztük a tél utolsó maradványát, egy darab havat és hógolyóztunk egy jót. A lefele túra már lényegesen egyszerűbb, bár a bakancs miatt fájdalmasabb is volt, de alig fél óra alatt leértünk a libegőig.
A hegy lábától még egyszer visszatekintettünk, és belevetettük magunkat a maribori vasárnap délutánba és hazaballagtunk.

Nemzeti villongások

Nem tudom említettem e már, de a május elsejei hétvégén elmegyünk Sarajevoba, vagy ahogy sokan emlegetni szokták Európa puskaporos hordójába. Hát ezúttal sem volt ez másképp. Egész eddig egy szót nem hallottam komolyabb nézeteltérésekről különböző nemzetek között, de amint felmerül Bosznia neve, ha nem is durván, de eléggé elszabadultak az indulatok.
Az egész azzal indult, hogy Klemen, a szlovén instruktorunk adott néhány hasznos információt a határon való átkelésről. Szó se róla, kicsit meglepő az a fajta hozzállás, hog ycsak azok az EU-s állampolgárok mehetnek át a határon személyi igazolvánnyal, akiknek a születési helye és jelenlegi állampolgársága azonos. Tehát, ha egy francia, aki Spanyolországban született, de frania országban él, az nem mehet be személyivel. Hogy honnan tudják, ki hol született? Nem tudják. Ránéznek a névre és ha nem stimmel, akkor mehet Isten hírével, de semmiképp sem be az országba.
Erre reagált egy szerb gyerek emailben, hogy "hahaha, that's f***ing bosnian logic". Erre a törökök rárontottak, hogy mégis hogy képzeli, hogy ilyeneket mondjon, mit szólna ha azt mondanák neki f*** serbian logic? Erre a szerb visszakontrázott, hogy ők már évtizedek óta poénkodnak a bosnyákokkal, mert ők Jugoszlávia részei voltak, és hogy Jugoszlávia minden népe szerinte ugyanaz, szerb.
Amúgy sajnos eddig általánosnak találom ezt a fajta szerb mentalitást. International Trade órán, egy szerb lány odament a tanárhoz, és elkezdett hozzá szerbül beszélni. Ami azért különös ugye, hogy elvileg ő ugyanolyan erasmus diák itt, mint mindenki más. Meg is kérdezte Zizi, a bolár lány, hogy miért szerbül beszéltél a tanárral. Erre ő azt felelte, mert ez az ő korábbi anyanyelve (ex-mother language). Kíváncsi lettem volna, hogy erre mit felel a tanár.
Egyébként számtalanszor beszélünk ilyenekről a Zizivel, bár eléggé különös mentalitása van ilyen téren. Fél évig egy magyarellenes szlovák lány volt a szobatársa és az agyamat eldobta, amikor meghallottam miket magyarázott be neki. A másik, hogy nem érti, miért beszélünk folyton határon túli magyarokról, mert azok nem magyarok. Például Blanka, aki Lendván született, de magyarul beszél, magyarnak vallja magát, egyenesen a szemébe mondta, hogy Te nem magyar vagy, Te szlovén vagy. De nem valami konzisztens ebben a kérdésben, mert épp ezzel a bosnyákos ügyben, meg azt mondta, hogy megérti, hiszen az ország fele szerb. És persze ő is szokott mesélni a bolgár-makedón viszonyról, a törökről nem is beszélve. Neki is a szemébe mondta, egy török, hogy Bulgáriában törökök élnek, nem bolgárok.

Bograc-fest

A múlt hétvégén hazaugrottam látogatóba és itteni barátaim megragadták az alkalmat, megkértek, hadd jöjjenek velem Budapestig, mert még nem voltak ezelőtt itt. 7en jöttünk el Mariborból, 2 finn, 2 bolgár és egy cseh, plusz én és Pisu. Nem is nagyon részletezném a látogatást, hiszen mégsicsak Budapestről van szó, de azt leszögezném, hogy mindent megtettem, hogy minél többet mutassak be a városból. Asszem ezt sikerült is elérnem, hiszen még mindig visszahallom hogy mennyire a hatása alatt vannak ennek a hétvégének. Például amin nagyon meglepődtem, hogy amikor a vásárcsarnokban levittem őket a pincébe, a nagyon rákaptak a savanyúságos kinálatra, de ugyanakkor a finnek legszivesebben szabadon engedtek volna minden halat az akváriumokból. De persze voltunk a parlamentben, megnéztük a koronát is, az egyetemet, meg a Városligetet...szóval nagyon sok felé. És még csak nem is használtuk a BKV-t, mert minek is azt :)
Sajnos odahaza csak rövid ideig tudtam maradni, mert az oktatás folyamatosan megy, szerdán vizsgáztunk Environmental Technologiesből, ami akkor és ott eléggé mellbe vágó volt számunkra, mert egy az egyben visszakérdezték az addig leadott tananyagot, de annyira rossz dolgozatot csak nem írhattam, ha a csopotból 8,0-ás eredménnyel a második lettem :) Egyébként ez is egy érdekes rendszer itt, mert Szlovéniában nem 1-től 5-ig pontoznak, hanem 1-től 10-ig, és akkor felelt meg az illető, ha legalább 6-ost ért el. Tehát konkrétan a bukásra 5 jegy felel meg, a nagyon megbukott, vagy csak az éppen nem ment át. És állítólag ennek van szerepe is, hogy ki mennyire bukott meg a későbbi vizsgáknál, de ezt egyenlőre nem volt szerencsém megtapasztalni.
Szóval a vizsga miatt, csütörtöknél hamarabb nem mehettünk és mivel következő héten kedden volt a bograč, azaz ejtsd bogrács fesztivál. Szlovéniában így nevezik a maguk fajta gulyás levesüket. Annyi különbséggel, hogy ők legalább három húsból készítik, és nem kötelező kellék bele a paprika. Vagyik amikor "pörkölik" a húst, akkor csak a hagymában hempergetik, de persze voltak csapatok, akik szintén paprikásan csinálták. Szóval, mint mondtam, legalább 3 féle húst használnak, ez pedig vad, marha és disznó, amit nekünk fel kellett használnunk. Ezen persze kicsit megbotránkoztunk, mert ha nem tévedek a vad hús sokkal tovább fő mint a sertés és mint a marha. De mivel 2 kiló húst kevésnek találtuk, csak bele tettük a vadat is, jó apróra vagdalva, hátha az majd segít rajta.
Emellé tettünk bele sok sok fűszert, főleg az erősebb fajtákból, meg is jegyezték a szinére nézve szomszédos versenytársaink, hogy ennyire az erősségre játszunk? Összevetve egyébként az övékével az valami szürkés cucc volt, és tettek bele sok sok felfújt kaliforniai paprikát, amitől elég szerencsétlen édeskés ízt kapott, a miénk meg a maga pokolian jó vörös szinével és egy kicsit túlzásba vitt fűszerezéssel (értsd, a fűszer paprikát követte még a cseresznye paprika azt pedig még erős pista is. Nem tudom, hogy piros arany ment e bele) Szóval ízre valahogy úgy sikerült, ahogy mi szeretjük, és nagyon a vendégeink, azaz az erasmusos szurkolók sem panaszkodtak hogy már nem érzik az ízeket, de ettől függetlenül a zsűrit nem annyira győzte meg. Mivel kicsit siettetek már minket a végén, hogy 6ra készen kell lennie, a krumplit úgy tettük bele, hogy felét apró darabosan, hogy jól szétfőjön, így aztán amolyan főzelékes gulyás leves lett a végén belőle.
Egyébként ezt az egész rendezvény a LEK, azaz a Lendvai Egyetemisták Klubja szervezte, igy ha segítségre szorultunk, a szervezőktől magyarul kérhettünk segítséget, és tényleg nagyon segítőkészek is voltak. Mondták, hogy eddig nem volt erre példa, hogy ezen a fesztiválon Erasmusos csapat részt vegyen, és nagoyn örülnek, hogy végre valaki elvállalta. összesen nagyjából 15 bográcsban főztek, és a főzés közben nagyon jó volt a hangulat mert ilyen ifjúsági zenekarok játszottak szlovén sramli zenét. Ha nem is síppal dobbal nádi hegedűvel, de harmónikával, kürttel, fagottal meg gitárral. Nem tudom mennyire ezek alkotják a klasszikus szlovén népi zenei repertoárt, de mindenesetre nagyon szórakoztató zenét produkáltak.
Szóval ezek után, és figyelembe véve a legutóbbi szolnoki gulyásfesztivált, ahol szintén nagyon jól éreztük magunkat, bár az egy kicsit megint más hangulatú volt, mert ott ugye nem csak egyetemisták főztek, hanem mindenféle korcsoport, és kb 50szer nagyobb szám, ezek után nem szívesen hagynék ki egyetlen ilyen bulit sem. Legközelebb már nem csak a kajára kellene figyelni, hanem a külalakra is :)

Celje

Április 6-án, vasárnap átugrottunk Celjébe, Szlovénia 3. legnagyobb városába. Celje félúton fekszik Maribor és Ljubljana között, a Štajerska régió földrajzi közepén, a Savinja folyó partján. A város már az őskorban is lakott volt, számos kő, bronz és vaskori leletet is találtak itt, melyeket a helyi múzeumban megtekinthetünk. A rómaiak érkezésükkor átvették a kelta Celeia elnevezést, innen ered a város mai neve. Akinek ismerősen hangzik történelmi tanulmányaiból a Celje név, az nem téved sokat, mert a Cillei grófok, a Habsburg dinasztia legnagyobb ellenlábasai innen származtak. A fél család egyébként megtekintehető a helytörténeti múzeumban, szemtől szemben állhatunk Cillei Ulrik behasított koponyájával...Elég bizarr, mindenesetre.
De haladjunk csak szépen sorjában. 8an keltünk útra, (Bea, Erika, Zornitsa, Zsuzsi, Balázs, Dido, Pisu és jómagam). Vonattal mentünk, ami külön öröm volt számomra, mert már azóta vártam, hogy utazhassak elektromos Desiro-n amióta 2 évvel ezelőtt megtudtam, hogy itt ilyenek közlekednek. Be is mutatkoztunk rögtön, a szlovén utazó közönségnek, alighogy elindult a vonat (az egész amúgy csak 1 óra 5 perc volt) rögtön elő a kenyér és kolbász és falatoztunk. Mentségemre legyen szólva én épp a mosdóban voltam, de mire kijöttem már átható kolbász szaga volt a teremnek :)

A vonat egyébként teljesen pontosan érkezett. Természetesen nem feldkeztem el lemérni a maximális utazó sebességet, de a többiek nem hitték el, hogy 130-cal megyünk, de szerencsére le tudtuk ellenőrizni, mert a vezető fülke ajtaja üvegből volt.
Mikor megérkeztünk Celjébe, ragyogó idő fogadott bennünket, pedig jósoltak némi esőt, de egy deka felhő nem volt az égen. A belvárost hamar körbejártuk, mivel a történelmi városrész egy alig négyzetkilóméternyi területre koncentrálodik. Ellenben, és ez eléggé meglepő volt, a helyi önkormáyzat épülete a római romokra épült, és amíg az ember sorban áll, és szidja a bürokráciát megtekintheti a padlóba süllyesztett római kori romokat :) A hivatal előtti téren érdekes kupolákra lettünk figyelmesek, melyek szerintem a tér alatti tárlat fény ellátását voltak hivatottak szolgálni. De olyan mókásan oldották meg, hogy még a körforgalmat is egy ilyen kupola alkotta.
Ezt követően megtekintettük a helyi múzeumot, ahova csupán 2€ volt a belépő fejenként, de még ennek az elosztása is komoly fejszámolást okozott a pénztáros néninek.
Volt egy kifejezetten érdekes szerszám amit nem tudtam mire vélni, megkérdeztem végül a tárlatvezetőt, aki nem igazán tudott hogy úrrá lenni a helyzeten, szóval merész activity-zést követően kiderítettük, hogy az nem palacsinta sütő, hanem ostya nyomó szerkezet volt. Bármennyire is erőlködött, nem jutott eszébe az angol elnevezés, ezért a biztonság kedvéért rákérdeztem magyarul, hogy ostya? És persze szlovénul is ostya...
A kimerítő tárlatnézés után, úgy döntöttük feltöltjük magunkat, mert már kezdtünk megéhezni. Megkerestük a legközelebbi kocsmát...akarom mondani vendéglátó helyet és kértünk borovničeve-t, asszem így írják, de mindenesetre áfonya "pálinkát", nem egy keritésszaggató ital. A sikeres ebédet követően, elhatároztuk, hogy feltúrázunk a város feletti várba. Elég magasan volt fenn, tehát nem fel kellett rá alaposan készülni. Ezért aztán a főtéren vettünk szotyit meg tökmagot, és mivel meleg volt innivalót is akartunk venni, de minden zárva volt. Az elindulás nem volt akadály mentes, mivel térképünk az nem volt, csak az utikönyv írta le, merre menjünk, hány métert és hol kanyarodjunk jobbra, balra és hol forduljunk fel...no nem a fáradságtól. Aztán sok sok kanyargás után felérkeztünk a várba, de persze miért is mentünk volna az egyszerűbb úton, nekünk a hátsó bejáraton kellett bemenni. Nem is értem mit szenvedtek korábban a vár ostromokkal, mikor van egy hátsó kapu is...
Szóval a vár. Először a 12. században építettek ide erődítményt, majd később a Cilleiek vették meg, és rendezték át várfallal megerősített kastéllyá. Ők csináltak bele nagy nagy tornyokat is, amik fele ledőlt, másik felét újra rakták idővel, most egy egész kis pofás, jó állaptú vár áll a hegytetőn. Na ott is leültünk piknikezni egy asztalhoz, elő a kolbászt meg a kenyeret, érthetetlen módon megint kiürült körülöttünk a terasz. Aztán miután végeztünk a falatozással rájöttünk, hogy innivalónk már egy korty sem volt, tehát gyorsan megkerestük a nap második vendéglátó ipari egységét a hegyen. Akkor ott voltunk vagy jó 3 órát, mikoris úgy éreztük itt a legfőbb ideje indulni, mert már elég furán néztek ránk a pincérek, főleg az egyik aki a legjobb indulattal szólva sem volt józan kinézetű, de legalább ő értette az angol basic-et. Pl Dido, csak 3szor kérdzte meg van e sopszka saláta, ő meg 3szor mondta, hogy megkérdezni a konyhában és 3szor nem jött vissza mondani, hogy van e vagy nincs, de most már egyre valószinűbb, hogy nem volt.
Így aztán elindultunk lefele, a felfele közel másfél óráig tartó utat 20 perc alatt akartuk megtenni, mert el kellett érjük a vonatot. Pontosabban a bolgár arcok el szerették volna érni a vonatot, így megindultunk az erdőn keresztül toronyiránt lefele. És megtettük 20 perc alatt. Oda is értünk és szerettük volna szétválasztatni a jegyünket, mert mi 5en nem szerettünk volna még elmenni, kíváncsiak lettünk volna az esti Celjére is, de a kaller nem engedett 8-ból, mert hogy annyian vettük jegyet, annyian is utazzunk vele.
Így aztán vonatra szálltunk, újfent Desirora, de bennünk azért csak motoszkált, hogy nem kéne még egyből visszamenni Mariborba, valami csínt el kéne követni, így aztán végig jártuk a vonatot, úgyis egyterű, nyitott vagonok voltak, és végig kérdeztük hogy ki tud egy jó vendéglőt, kocsmát úton hazafele, valamelyik félreeső település állomása mellett, de mivel egyre kilátástalanabbnak tűnt a helyzet, és vészesen közeledtünk Mariborhoz, Pragersko állomásán szinte egyszerre ugrottunk fel és szálltunk le a vonatról. Zsuzsi, Zornitsa és Dido viszont maradtak.
Pragersko. Abszolút jelentéktelen falu, annyi az érdekessége, hogy ha Pestről a Citadella IC-vel jövünk, itt kell átszállni Maribor felé. Tehát, ha bárki legközelebb jönne ezzel a vonattal, akkor ne a 15 percel később érkező Ljubljana-Maribor Ic-re szálljon fel, hanem tegyen egy kitérőt balra az állomástól levő kis szórakozó helyre, mert mi is oda tévedtünk be, vasárnap este 8kor.
Úgy volt, hogy csak egy sör erejéig maradunk, de amikor megláttuk a 0,7€-ba kerülő borovničke-t, és ha már Pragersko, akkor igyunk Pragerskora, szlovén módra. Alighogy koccintottunk, ott állt mögöttünk a pultos lány, ujabb kör itallal, és mondja, hogy ezt a kört, a srácok fizetik (mert hogy időközben megérkeztek a HMCS-k azaz helyi menő csávók). Valószinűleg az tetszett nekik, hogy Pragerskora ittunk :) Innentől kezdve, olyan felfokozott lett a hangulat, hogy az eleve 10kor záró kocsmát a kedvünkért 11kor zárták csak be, szerencsére, mert 15 perccel később jött a vonat.
A következő plusz pontot akkor szerezhettem, amikor még a tavaly előtti nyári egyetem egyik slágerének számító Brizgalna Brizga számot kértem a srácoktól, hogy azt játszák le a zenegépben. Ezt amúgy egy Lagzi Lajcsi és a Dáridó zenekar szinvonalával felérő együttes játsza, de a hangulat az csak tovább nőtt emiatt. Le is álltam spanolni a HMCS-kkel, végül megígértették, ha legközelebb is jövünk, szólunk nekik, hogy itt lehessenek :)
Végül aztán felpattantunk az utolsó vonatra is, ami ugye megintcsak egy Desiro volt, és hazarobogtunk vele. Az állomásról hazafele természetesen többször megijjesztettük még Erikát, hogy ne unatkozzunk, majd aludni tértünk...Vége

Jégkorizás

Tegnap este hirtelen ötlettől felindulva elmentünk korcsolyázni a maribori jégcsarnokba, amit helyiesül ledena dvorona Tabor néven neveznek. Korábban még sosem voltam jégcsarnokba, kicsit meglepett tehát, hogy odabent kb 10 fokkal volt hidegebb mint az utcán. Azért döntöttünk amellett, hogy elmegyünk korizni, mert nagoyn kedvező lehetőség kínálkozott rá. Elvileg valami kezdő oktatást terveztek tartani, de bárki részt vehetett, aki tudott korizni. Így aztán bemehettünk 1€ ellenében, és még korcsolyát is biztosítottak. Maga a jégcsarnok valószinűleg egyben diszkó is, mert több diszkó fényt, és hangfalat láttunk, de most még csak egy halk zene sem szólt, ami azért hiányzott. Jó lenne egyszer egy jeges diszkót kipróbálni. Gondolom italt nem szolgálnak fel, de az mégis csak egy hangulati elem lenne, ha az italba a jeget magunknak kéne a pályáról felkaparni...lehetne jégkását csinálni.
Egyébként azt kell, hogy mondjam eléggé elmaradt a teljesítményem a saját magam által elvárttól :) de ezt mindenesetre betudom annak, hogy rosszul volt kiélezve a korcsolya, mert a helyes köszörülés esetén egy U alakú mélyedés kellene legyen az élen, de ez sima volt, viszont a széle meg borotva éles volt. Ez azt eredményezte, hogy ha függőlegesen tartottam az élt, nem volt ami irányba tartsa a korit :( Így aztán kicsit be kellett döntsem a korit, így viszont megfájdult a bokám. Most azt fájlalom. De így legalább tudom, hogy mozogtam. Plusz izomlázam van a karomban meg a vállamban, mert tegnapelőtt kondizni voltunk. Remélem csütörtökön megint elmegyünk szaunázni.