Balkán túra IV. - harmadik nap

Szombaton reggel 10kor elindultunk Sarajevobol. Meglepő módon egész időben, ez nem szokott nagyon jellemző lenni a csoportra. Útunk a fővárosból délre vezetett, Mostaron keresztül, Splitbe, és onnan vissza Mariborba, természetesen több közbeiktatott pihenővel tarkítva.
Aki maga elé veszi a Balkán domborzati térképét, láthatja rajta, hogy Sarajevótól délre terül el a Dínári-hegység legmagasabb része, melyen át kell verekedni magunkat, ha le akarunk jutni a tenger mellé. Egyébként, ha a szlovének poénkodnak azzal, hogy milyen rövid a tenger partjuk (47 km), akkor a bosnyákok nem is tudom mit mondanak a maguk alig 20 km-ükkel. A táj festői, a hegyek félelmetesek. A képek sajnos nem képesek visszaadni, milyen amikor 9%-os leejtőn dönget lefele a busz (a képen a kanyar végére durván 20 méterrel lentebb voltunk), és a leejtő alján meg kell állni, hogy lehűtsék a fékeket. Mikor átértünk a hágón és megérkeztünk Konjic-ba, mely a Neretva mellett helyezkedik el.
Neretva
Bosznia egyik legnagyobb folyója a Neretva, mely a Dínári-Alpokban ered, 203 km hosszan folyik Bosznia területén, 22 km hosszan pedig Horvátországban, ahol is a Adriai-tengerbe ömlik. A neretva világos, opáloskék színét a mészkőnek köszönhetően kapja, Konjic és Mostar között legalább 3 duzzasztó van rajta, melyek mind villamosenergiát termelnek. A bosnyák energia termelésből egyébként 42%-kal részesednek a vízerőművek, a maradékot lényegében szénerőmű biztosítja. Ennek következtében a Bosznia villamosenergia ellátás eléggé bizonytalan, mert nyáron van időszak, hogy egy csepp eső sem esik, ilyenkor meglhetősen nagy bajba kerülnek, mert kimarad az áram termelésük igen jelentős része. A bosnyák kormány az elmúlt években külföldi befektetőket akarnak vonzani, hogy a folyó felső folyására is telepítsenek duzzasztókat, de ezt környezetvédők megakadályozták, így remélhetőleg az eddig érintetlen terület továbbra is megmarad olyannak amilyen volt. Legfőbb céljuk minden bizonnyal a Sutjeska nemzeti park megőrzése, ami ha máshonnan nem, a sutjeskai csatáról sokaknak ismerős lehet. Történt ugyanis, hogy a második világháború során amikor a németek visszavonulásra kényszerültek az orosz és az afrikai fronton, megnőtt az esélye egy esetleges szövetséges partra szállásnak a Balkánon. Tito és Jugoszlávia partizánjai révén a német jelenlét nem lehetett teljes a Balkánon, ezért több offenzívát indítottak a partizán tevékenység felszámolására. Azonban a háború során indított 4 támadás (4. támadás- A neretvai csata) során mindig sikerült a partizán hadseregnek meglógnia a németek elől. Az ötödik támadást a németek nagyon gondosan előkészítették, és hermetikusan körbekerítették Tito embereit, akik Sutjeskába vonultak hogy visszanyerjék erejüket. 100.000 német-olasz-bolgár katona állt szemben 20.000 partizánból, abból is több ezer sebesült volt. Titóéknak ez úttal is sikerült kiszabadulni a német szorításból, igaz hatalmas áldozatok árán, de a Sutjeska-i ütközet azóta is valóságos hőseposz a Balkán népei körében, a szerbek körében legalábbis mindenképpen. Akinek esetleg sikerült felkeltenem az érdeklődését, annak ajánlom figyelmébe a Battle of Sutjeska című filmet 1973. Titot, a főszereplőt Richard Burton alakítja, akivel egyébként maga Tito is szívesen mutatkozott néhány szivar társaságában.
De akkor térjünk csak vissza a Neretva völgyéhez. Bár Konjic alatt már nyoma sincs az érintetlen természetnek, a helyenkét 1000 méterre fejünk fölé magasodó csúcsok láttán ezzel egy pillanatig sem foglalkoztunk. Sajnos a rohanó buszból jó képeket nem tudtam készíteni, és mivel helyiek digitális társadalmi fejletsége nem igazán éri el az európai standardokat, így aztán netes képeket sem tudok mutatni. Ez egy olyan látványosság, amit mindenki magának lesz kénytelen megtekinteni, de garantálhatom, hogy senki nem bánná meg az utazást, mert ilyen vadregényes táj kevés van már csak Európában. Meg is állapítottam magamban, hogy bár Szlovénia gyönyörű természeti látványosságokkal rendelkezik, Bosznia még erre is rátesz néhány lapáttal, csak jól titkolják.

Mostar
Miután kijutottunk a Neretva völgyéből, egy nagy kiterjedésű lapos területen elértük Hercegovinát, az az Bosznia-Hercegovina horvátok lakta részét. Itt már félretéveszthetetlen a mediterrán hatás, ritkás növényzet, lombullató fák megritkulnak, bokrok veszik át az erdők helyét. Balázstól még azt is megtudtam, hogy a mediterrán éghajlatú karsztterületeken jellemző a cserjés vegetáció, az úgynevezett karszt bokorerdő, amit olaszul machia-nak neveznek, innen származik a sziciliai maffia elnevezés is, mert ezek a bokrok éppen akkorák, hogy egy ember el tud köztük rejtőzni.
A machia között újra feltűntek a polgár háború sújtotta házak, melyeket Sarajevo óta nem láttunk nagyon. Mostarba dél környékén érkeztünk meg, leparkoltuk a buszt egy közeli templom parkolójába, ahol volt vagy másik 30 busz. Hihetetlen, hogy még csak nincs is csúcsszezon. Mostar egyébként két világot választ szét. Eleve maga Bosznia is egyfajta választóvonal, hiszen itt húzódott meg a Kelet és Nyugat Római Birodalom határa, így a katolikus és ortodox keresztények területe is eddig terjedt. Amikor a törökök behatoltak és elterjesztették a muzulmán hitet csak tovább mérgesítették a helyzetet. Szóval míg Sarajevoban a muzulmán és az ortodox vallás találkozik, addig Mostarban a katolikus és a muzulmán világ helyezkedik el a Neretva két partján. A hidat mely a két városrészt köti össze még a törökök építették 500 évvel ezelőtt, és annyira szimbolikus jelentőségű, hogy már Csontváry is képet készített róla. Azt beszélték róla, hogy elpusztíthatatlan, mert számtalan földrengést kibírt, miközben a környezete romba dőlt. Nos, a szóbeszéd nem számolt a dinamittal, illetve a tarackkal. Egyébként a bosnyákok azt állítják, hogy a horvátok lőtték ágyúval a hidat, a horvátok meg, hogy a bosnyákok robbantották fel dinamittal. Egyébként az újjáépítés 3 éve fejeződött be, és igyekeztek az eredeti elemeket felhasználni, amiket a folyóból emeltek ki. Ha jól tudom, egy magyar mérnökcsapat irányította az építkezést. A híd egyébként nagyon pazarul néz ki, a városban pedig virágzik a turizmus. A folyó két oldalának eltérő utóélete van a harcok befejezését követően. A muzulmán oldalt igyekeztek maradéktalanul újáépíteni, a horvát oldalon viszont még rengeteg a rom épület, itthagyva mementóként a harcok hevességét mutatva. A hídra vezető utca tele van árusokkal, persze nyugati turistákra specializálva. A hídról rendszeresen le szokott ugrani egy fazon, hogy örüljenek neki a turisták, ilyenkor valóságos csődület van a hídon és nagy ujjongás, amikor leesik az ipse. Az egyik portugál gyerek szintén meg akarta mutatni mire képes, és ő is le akart ugrani, de aztán meggondolta magát. Sajnos sokat nem időzhettünk, csupán 20 percet mert idnulnunk kellett tovább a következő úticél felé.

Kravica vízesés
Bosznia-Hercegovina déli részén található az ország egyik legnagyobb vízesése, nem tudom van e ennél is nagyobb, de így már alapból egy Niagarával felért nekem. A Trebizat folyón található törés közel 25 méteres zuhatagot eredményezett, valóságos záporral árasztva el minket, mire megfelelő részhez érhettünk, ahol nem fújta ránk a rengeteg párát a szél. A folyó egyébként most kifejezetten magas vízhozzam jött, mert éppen olvadni kezdtek a hegyek. A nyáron a most tapasztalt vízhozamnak alig negyedét produkálja, kedvelt turista célponttá téve ezt a helyet, hiszen minden gond nélkül be lehet állni a víz alá. Ha most be szeretténk volna a víz alá, aligha jövünk elő onnan egy darabban. A Kravica elnevezés, miután megkérdeztem, megtudhattam, hogy kis tehenet, azaz bocit jelent. Mik vannak.

Horvátország - Split
Elhagyva a vízesést, hamar átértünk a bosnyák-horvát határon, meglepő módon azon nyomban el is romlott az út, alig tudtunk lépésben haladni. Egy helyen például váratlanul föld úttá változott a főút, holott melettünk 200 méteres szakadék volt. De hát, a GPS nagy úr, nem lehet neki ellentmondani, mert a végén még besértődik. Hiába, csak járt már arra, ha egyszer tudja az utat. :) Az izgalmas földutas kalandozás után megkellett álljunk egy kis pihenőre, és itt lőttem ezt a hétköznapinak semmiképp sem nevezhető képet is. Kérem a tippeket, hogy ki látható a képen, és miért írták mellé, hogy "nem adjuk a szentünket". Csakhogy ő egyáltalán nem nevezhető szentnek. Ennyi segítség talán már elég is volt.

Miután jó 3 órám bojongtunk a horvát hegyek között, egyszercsak éles fordulatot vettünk, és elkezdtünk tartósan dél nyugati irányba gurulni, és nem sokkal 7 óra után megpillantottuk a völgyben az Adriai-tengert és Split naplementében pompázó házait. Sajnos mire leétünk a partra, már esélyünk sem lett volna, hogy meglássuk a naplementét, ezért egyből a városnézésre szántuk magunkat. Aki esetleg most hallja először Split nevét, vagy ha nevét már hallotta, de többet nem, akkor most elmesélem, hogy Split már a római korban is fontos város volt, bár a görögök alapították, de az nem baj. A római korban akkor ugrott meg a város jelentősége, amikor Diocletianus megépítette nyári palotáját itt, aminek maradványai még mindig megtalálhatok, meglehetősen jó állapotban. A középkorban velencei befolyás, ebben az időben kapta velencei stílusú harangtornyát, majd később Osztrák-Magyar Monarchia befolyása alá került, végül 20. században Jugoszlávia része. Ennyit egy mondatban a történelméről. Ma Horvátország második legnagyobb városa, focicsapata a Zágráb Dinamo ősellensége, amit ottlétünkkor meg is tapasztalhattunk, mert éppen akkor zajlott a két csapat mérkőzése. A rendőri jelenlétről meg annyit, hogy azt hittem Ferenc testvér fog valahol beszédet mondani valami állami ünnepségen, mert amikor kifele tartottunk a városból legalább 20 rohamkocsi követte a buszunkat az autópályáig. De balhé ezúttal nem volt, mert tudtommal döntetlen lett, de ez nem autentikus.
Szóval visszatérve a városhoz, rengeteg a látnivaló, de mi csak éjszaka tudtuk megnézni, a belváros mesés az apró sikátorokkal, a régi házakkal, és a nyüzsivel ami jellemzi. Split megér egy estet. Mivel eléggé megéheztünk ezért megengedtünk magunknak közösen egy nagy doboz pizzát, és leültünk étkezni a tengerpartra. Aztán 10kor elindultunk vissza a buszhoz.
Mariborba reggel fél hatra érkeztünk meg, eléggé elcsigázva és nyűgösen. Azóta is fáj a torkom, és még mindig fújom az orrom.

Ezzel be is fejeztem volna a balkáni beszámolómat, remélem mindenkinek tetszett, ha valamit kihagytam volna de majd eszembe jut, majd bele bele szerkezgetem a történetbe, és persze majd elmesélem élőben is egyszer, ha már otthon leszek. Május 16-17-én a szlovén tengerpartra látogatunk, addigra megpróbálok néhány Szlovénia viccel is felkészülni :)