Ott jártam, hogy eljött értünk két külön busz, és ledobott bennünket Piran buszpályaudvarán, ami egy 30 méter széles parkoló valójában, egyik oldalán 50 méter magas sziklafal, a másikon meg a tenger határolja.
A szállásig, melyről addig fogalmunk sem volt, hogy hol lesz gyalogolnunk kellett. Amikor a főtérre értünk, megkérdeztem Nina-t, az egyik főszervezőt, hogy mégis milyen messzire megyünk, mire ő azt mondta, hogy legalább fél órát kell gyalogolni, mert a szállás nagyon messze van. Nos, én rendszerint hiszékeny vagyok, de mivel a lelki szemeim előtt volt Piran térképe, és tudtam, hogy a félsziget olyan kicsi, hogy talpraesettebb kaszkadőr nekifutásból átugrattja egy motorcsónakkal, néztem is kerek szemekkel, hogy most akkor vagy ő nem ismeri a várost, vagy én. Végül alig 5 perc alatt odaértünk a szálló recepciójához, mi másodiknak meg is kaparintottuk a kulcsot, amit akkor még főnyereménynek tartottunk, hogy azt a szobát szereztük meg, mert terasza is volt. A terasszal 
nem is volt probléma, mert közvetlenül a Szent György templom alatt helyezkedett el, a kilátás nagyszerű volt, bár a tengerből kevesebbet láttunk, de az éjszakai sziesztázáshoz tökéletes volt, gondolkdtunk is rajta, hogy nem kéne menni sehova. De nem akarok ennyire előre szaladni. Folytatnám ott, hogy mint a legtöbb városfal által benyomorított városnan, itt is ott spóroltak a házakon ahol tudtak. Ennek eredményeképpen a lépcső olyan szűk volt, hogy két ember semmiképp sem fért volna el egymás mellett, a lefele menet pedig valóságos bűvész mutatvány volt. Amikor körülbelül negyedóra fel le rohangálás után (mert ugye a szobákon nem volt kiirva hanyas számú, a kulcsra meg hogy mit nyit, de ezzel együtt a házra se volt kiirva a száma), és az összes kulcs minden zárba való párosítását követően megtaláltuk a szobánkat a következő döbbenet itt ért bennünket. 4-en kaptunk egy szobát, ami méreteiben vetekedett a szolnoki lakás tetőterének méreteivel, két ágy a fal mellé állítva, egy harmadik pedig betolva a tető alá, ahol aztán egészséges ember el nem férhetett. Pörögtek is gyorsan a tétek, hogy akkor ki is fog a teraszon aludni.A kezdeti ijjedséget követően gyorsan a tettek mezejére léptünk, és felkészültünk a környék éjszakai felfedezésére. Az eredeti program szerint közösen mentünk volna át Portorožba. Nos, annyit tudni kell, hogy Piran és Portorož légvonalban sincs közelebb egymáshoz mint 3 km, de a helyzet az, hogy a domborzat és a tenger miatt ez a röpke 4 km távot jelent, ami az éjszaka folyamán nem annyira kecsegtető. Ezzel együtt mivel nem egyszerre indultunk el, hanem két hullámban, valahogy át kellett vezetni Balázst és Zsuzsit Piranból Portorožba, és mivel egyedül én ismertem úgy ahogy a járást errefelé, persze engem szalajtottak vissza (oké, önként vállalkoztam rá :)) Szóval miután megtaláltuk Trixit (HU) és Ivona-t (PL) két Portorožban tanuló Erasmusos kollégánkat, én rohantam vissza Piranba. Miután Balázst és Zsuzsit felvettem, visszaindultunk, de ekkor már fogalmam sem volt mennyi lehetett az idő, de legalább 2 szerintem. Menetközben elhagytam Balázst és Zsuzsit, mert véletlenül betévedtünk egy szálloda csónakházába, ahol csak egy 10 centi széles palló vezetett, és ők nem merték azt bevállalni. 5 perc várakozás után, hátha feltűnnek valahol, magam indultam tovább. Negyed órával később meg is találtam Pisut, amit az úttest közepén állva kiabálja a telefonba Balázsnak, hogy merre menjenek tovább, oda is ment hozzá egy rendőr, hogy megszagoltassa a kutyáját Pisuval. Ja és hogy csendre intse.
Miután mindenki szerencsésen megérkezett Portorožba, belevetettük újfent magunkat az éjszakába és kifulladásig buliztunk. A puhányabbak :) ezután taxival hazamentek, én Pisuval csatlakoztam Trixihez és Ivona-hoz, körbevezettek egy darabon Portorožban, megmutatták milyen a szállásuk van itt. Hát, ha a kilátásért felárat kell fizetni, akkor legalább 3x nagyobb kolidíjat fizethetnek mint mi, bár ezt egyébként kétlem. Szóval nem csúnya onnan, na. Dombtetőn helyezkedik el a koli, totál kép a pirani öbölre, túloldalon már Horvátországban jár az ember szeme. A szállásra valamikor 6 környékén értünk vissza, megettük még az előző napról megmaradt szendvicset és elégedetten elaludtunk a teraszon. Mikor rájöttünk, úgy egy óra múlva, hogy ez még sem annyira komfortos, lementünk, keresztbe fordítottuk Dido-t és bealudtunk mellé. Úgy másfél óra alvás után ébresztő volt és összecsomagoltuk a szobát.
A reggeli egy nem éppen hagyományos módon, a közelben lévő régi főtéren volt. A szervezők kipakolták az
elemózsiát az egyik ciszternára, a galambok, sirályok és éhes nemzetközi diákok támadásának kitéve. A kiadósnak csak erősen nevezhető étkezést követően várostnézni indultunk. Kaptunk egy idegenvezetőt, aki aligha lehetett hivatalos idegenvezető, mert még csak esernyő sem volt nála, mint ilyeneknél általában szokott. Nem is az eső miatt, ami elég hamar meglepett minket, hanem hogy legyen mit feltartani, hogy lássák hol a csoport. De ha már esőnél tartottam, akkor elmesélem, hogy a pirani templom torony tetején található egy szélkakas, ami valójában egy angyalt ábrázol, méghozzá idegenvezetőnk elmondása szerint Gábriel, de sajnos erre utaló forrást sehol sem találtam, de elhisszük neki. De hogy hogy is jön ez az esőhöz? A pirani halászok úgy tartják, hogy ha Gábriel a Tartini térre tekint, akkor eső lesz és senki nem megy sehova. Viszont ha például Triesztet kémleli, akkor a szieszta garantált a hőségben. És valóban, amig mi ott voltunk, a szél angyal a teret nézte és nem is kellett sok idő hogy eleredjen az eső és bőrig ázzunk. Aztán amikor északnak fordult, pár percre rá elállt az eső. Úgy tűnik valami csak van a dologban.
A várost egyébként gyorsan körbe szaladtuk az idegenvezetővel, sajnos hiába próbáltam csalafinta kérdéseket feltenni, azokra már nem tudott válaszolni. Például megpróbáltam megtudni, hogy a régi városkapun miért volt MXXXX írva az MXD helyett, ha már az 1400-as számot akarták odabiggyeszteni.
Mivel a városnézést gyorsan le kellett zavarni és éppen mire befelyeztük állt el az eső gondoltam még ami lehet megnézek így hamar visszaszaladtam a harangtoronyba hogy kattintsak néhány képet, mert éppen kezdett kitisztulni az ég. A harangtorony után pedig mivel volt még 20 percem az ebédig, elmentem a városfalig, legalábbis amit meghagytak belőle. Az ebéd eléggé jelentéktelen pizza volt, hamar le is zavartuk. Ezután délutáni programnak bejelentették, hogy Portorožba megyünk fürdeni, mert kitisztult az idő, és hogy menjünk a buszhoz mert mindjárt itt lesz. Hát a busz nem érkezett meg másfél órával később sem, mert állítólag nem tudta a sofőr hol kell behajtani Piran felé. Pisu meg Balázs el is unták a várakozást, kisbusszal átmentek Portorožba. Így aztán miután megjött a buszunk, a szervezők bejelentették, hogy ők megakarták kérdezni, hogy hova akarunk menni, Koperba vagy Portorožba, vagy Ljubljana-ba, de mivel két társunk aljas módon előre ment, ezért hála nekik csak Portorožba mehetünk...olyan mérgesek lettünk, hogy szívunk a béna szervezés miatt, kis ujjukat meg nem mozdították, hogy esetleg segítsenek a busznak betalálni Piranba, még másokat is tesznek felelőssé, hogy a fél napot a busz megállóban töltöttük. Így aztán a szép reményű 3 órás tengerparti fürdőzésből lett kevesebb mint másfél, mert az állítólagos csúcsforgalom miatt indulni kellett haza. Nem tudom, hogy az autópályán milyen csúcsforgalom akadályozhatja a buszt, de hát ők tudják.Úton hazafelé Celje és Ljubljana között megálltunk Trojane-ban, ami alapból egy teljesen jelentéktelen falu kellene hogy legyen (Štajerska és Kranjska régiók határán) , leszámítva, hogy a térség egyik legfontosabb római kori központja volt, valamint amiért mindenkinek érdemes itt megállni, az a állítólag világhírű fánk. Tény, hogy rendkívül finom és tápláló, meg nyilván boldogok a tehenek akikből fejték a tejet, és senkinek sem szabad ezt kihagyni, de azt kicsit
túlzásnak tartom, hogy világhírű lenne. Egyébiránt a helyszín kedvelt túra kiinduló pont lehet, mert amikor ott voltunk több száz nyugger dzsemborizott, és öltözött pántos jódli gatyákba és fácántollas kalapokban melegítettek túrázáshoz. Többek között itt láttam olyat, amit még nem nagyon. 80 éves dj, keverte a zenét a kocsi hátuljában, természetesen sramli zenét, és nem pedig Sterbinszky-t.Szóval ha már a fánknál tartottunk, amit egyébként én már ismertem, és tudtam is, hogy egy darabbal nekem nem fogják kiszúrni a szememet, be is szerveztem Dido-t, hogy nekünk venni kell még fánkot. Annyira jól sikerült az alku, hogy a megvett 6 lekváros, 8 csokis fánk mellé kaptunk még 3 ajándékot. Azt azért el kell mondjam, hogy egy fánk felér egy főmenűvel, tehát egymás után két fánkot esélytelen megenni. Így aztán kedden ettük meg az utolsó darabot, de még mindig jó volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése