Utazás a tengerpartra

A Mariborban tanuló külföldi diákoknak két egyesület szokott programokat szervezni. Az egyik az Erasmus Student Network (ESN), akik már a Gorenjske-i kirándulást és a Sarajevo-i kirándulást szervezték. A másik szervezet a Študentska organizacija Univerze v Mariboru (SOUM), akiknek korábban a zágrábi kirándulásunkat köszönhettük. Ezúttal egy határokon belüli túrával kedveskedtek nekünk és a végcél a szlovén tengerpart volt. Aki maga elé tud venni egy térképet, az láthatja, hogy Szlovénia tengerpartja nem különösebben hosszú. Mindösszesen 43 km hosszú, de például Olaszország és Horvátország, mely országoknak nincs közös szárazföldi határa, alig 13 km-re találhatóak egymástól. És hogy mennyire le is nézik a szlovéneket kicsi országuk miatt például a horvátok, mutassa néhány vicc, mielőtt még a mesélésbe belekezdenék.

- Miért nem ugranak Planicában 200 méternél messzebbre? Mert már Olaszországban lennének...
- Miért nem esik az eső Szlovéniában? Mert amint elered, elég egy esernyőt kinyitni, hogy az egész országot betakarja...
ugyanez kicist másképp: Ha kinyitod az esernyőt Ljubljana-ban, vigyázz, ki ne szúrd valakinek a szemét Mariborban.
- Milyen színűek a szlovén partiőrség hajói? Mindkettő kék...
-A világ legrövidebb vicce: Egy pár sétál a szlovén tengerparton...
-A szlovéneknek nem kell mobil telefon. Elég ha átkiabálnak az ország egyik feléből a másikba.
-Mire használják a szlovének a radart? Szórakozásra...
-Hogyan váltanak sebességet Szlovéniában? Egyes, kettes, HATÁR...
-Szlovénia összes halát ki lehet fogni egy teniszütővel.
-Szlovéniában tilos spárgát csinálni, mert akkor már átérnél a határon
-Miért nem lehet a medence széléről beleugrani a vízbe Szlovéniában? Mert az olaszok nem szeretik ha fröcskölik őket

Miután mindenki láthatja milyen kicsi is az ország, ami persze csupán relative igaz, de ettől függetlenül a tengerpart Maribortól alig 3 és fél óra. Feltéve, hogy a busz nem gyulad ki, és szomjasabb kollégáink nem szeretnének fél óránként megállni pisilni. De ne siessünk ennyire előre. Kezdem ott ugye, hogy Mariborból indultunk, reggel 9kor, még bevásároltuk a szükséges útravalót, szendvicset, ropit, WC-papírt, mert ugye ki tudja. Miután vagy 3 busz megállt a buszmegállóban, amire rá volt írva hogy szerződéses járat, és majdnem mindet meg is rohamoztuk, végül negyed óra késéssel csak befutott az első ránézésre is özönvíz előtti Volvo busz, de hát a Volvo az Volvo, mi baj lehet. Hát hogy roppant kényelmetlen. Nem tudom, volt e már rá precedens, de ha sokat kell buszoznom próba pert fogok indítani, hogy a busz gyártók miért nem gondolnak a 180cm-nél magasabb emberek komfort érzetére, mert akár hiszik akár nem, 10 centiméteren nem fér el egy 45-ös méretű láb.
Így kényszerhelyzetemből fakadóan betámadtam a hátsó 5-ös üléssor középső székét, jobb és bal oldalról meg kitámasztottam magamat két leányzóval, így az utazás komfortfokozata kellőkép magas szintre tört.
A tengertpartra való utazást egy ljubljanai ki/betérővel szakítottuk félbe, elvileg mentünk volna várost nézni, de mivel éppen aznap volt a szlovén közép és általános iskolás végzősök "ballagása" ami náluk úgy fest, hogy mindenki közösen kivonul az utcára és táncol, fura ruhákat vesznek fel és fújják a sípot mintha csak az életük múlna rajta. Ezt egyébként már Mariborban megtapasztaltuk, két nappal korábban elkezdték a fütyülést, és elvileg nem is hagyják abba az érettségi végéig. A tradicionális táncot Strauss: Denevér (Fledermaus) operájára táncolják, kizárt hogy bárki ne hallotta volna, de egy kis emlékezetőként meg lehet hallgatni, ide kattintva.
Szóval a odaértünk, és kiderült, hogy a fél város le van zárva a tánc miatt, mert idén először táncolnak közösen a közép és általános iskolások, de hogy mindez ne legyen elég, ugyanebben az időben táncoltak több másik országban is, többnyire exjugó országokban, mert valami guiness rekordot akarnak felállítani, hogy legtöbb egyszerre táncol az utcákon, vagy nem tudom. Hogy sikerült e, azt sem tudom. Mivel a tömeg miatt lehetetlenség lett volna átevickélni a városon, a városnézésből semmi nem lett, csupán a legjellegtelenebb nevezetességet, a parlamentet néztük meg...már bocsánat.
Az ebédet egy helyi menzán kaptuk. Számomra most vált világossá, hogy feltehetően kifejezetten támogatják, hogy salátát egyenek a gyerekek szlovéniában, mert ugye mi kapunk minden esetben, amikor kuponnal megyünk ebédelni, de még az üzemi konyhán is van sali bár, ahol általános iskolások esznek. Ezt máshol miért nem lehet így csinálni. Jó, az már más kérdés, hogy rendszerint ehetetlennekt tartom a salátát, mert nem friss, és a lötyi rajta sem olyan jó ecetes-cuccos víz, de a tökmag olajat nagyon nyomják.

Ebéd után újból útra keltünk, és elindultunk Postojna irányába, az ország egyik legnépszerűbb turisták által látogatott helyére. Itt található a híres Postojnai barlang és a Postojnai barlangvár. Sajnos utóbbit nem volt szerencsénk meglátogatni, pedig alig 8 km-re van a barlangtól, de talán majd legközelebb. Addig egy ízelítő kép, a híres várról.
Amit viszont nem hagytunk ki, az a cseppkőbarlang. Szlovéniának két híres cseppkőbarlangja van, az egyik a Postojnai a másik Škocjani. Mivel a skocjaniban nem voltunk, erről nem is beszélek, maradjunk témánál és mesélek inkább a postojnairól. Szóval a történet szerint már ősemberek is lakták, de persze mélyen nem mentek be rajta. Amikor valami arc, a 19 században beleesett valami lyukba és nem halt meg, akkor kezdtek rájönni, hogy kicsit nagyobb ez a dolog mint elsőre kinézne. Elkezdték felfedezgetni és mikor nyilvánvalóvá vált, hogy ez valami extrém dolog, akkor arra gondoltak, lehetne ez még extrémebb és rögtön vasutat kezdtek el benne építeni. Ma komplett vasútállomás van a föld alatt, ahonnan csúcsidőben napi több ezer utast képesek elszállítani, amire időnként szükség is van, mert a koncertterembe 10ezer ember befér. Szóval a Monarchia korában már minden megvolt, amit ma ott találunk, elektromos világítás, vasút, hídak. Van pl egy híd, amit orosz hídnak neveznek, mert az első világháború orosz hadifoglyaival építették meg.
Egyébként ez a barlang a világ leghosszabban látogatható barlangrendszere, és igazából superlativuszokban beszélni róla, csöppet sem indokolatlan. Aggtelek ehhez képest...hát igen.
A túra végén még apró salamandrákat láttunk, melyeket emberhalnak is neveznek mert olyan a bőrük szine mint az embernek, nem látnak és akár 100 évig is elélnek, úgy hogy képesek 5 évig is koplalni. Tiszta éhező művészek.

Miután kellőképp átfagytunk a barlangban, útunkat a tenger felé vettük. Sajnos a szervezők elfelejtettek minket értesíteni arról az apró tényről, hogy változások álltak be a tervben, és nem egyől Piranba, hanem előbb Koperba megyünk. Ezt még a sofőrnek is elfelejtették mondani, csupán az utolsó pillanatban, amikor már letért az autópályáról Piran felé, hogy haver, akkor itt egy fordulót teszünk. Koperben persze eleredt az eső, miután a busz elment valamerre, mi meg azt se tudtuk mit csinálunk ott, egy buszmegállóban kaptuk meg a szendvicseket, és nem mozdulhattunk, mert rövid időn belülre várták az idegenvezetőt, aki valójában mégsem jött, mert őt is elfelejtették értesíteni a változásról. Így egy mocskos buszmegállóban cigaretta csikkek között vacsoráltunk, pedig a tengerpart alig 50 méterre volt tőlünk, kicsit berágtunk a szervezőkre. Koperből éppen ezért sokat nem is láttunk, egy óra ottlét után elindultunk...volna, ha nem lép fel az első komoly probléma a buszunkkal. Történt ugyanis, hogy hiába tolta neki a gázt a sofőr, rángatozáson kívül semmit nem produkált. Mi magunk között felállítottuk a teóriát, hogy mivel a buszok féke, alaphelyzetben be van húzva, mennie kell a kompresszornak, hogy kiengedje. De ha a kompresszorban valami hiba lép fel, akkor a fék nem működik és nem lehet kiengedni. Éppen ezért a buszt 4 szer kellett újra indítani, mire helyreállt a vérkeringése. Lehet Windows alapú volt a buszunk, még szerencse, hogy nem kellett kiszállni és újra beszállni.
Már már kezdtünk örülni, hogy tökjól megszerelte a sofőrunk a buszt és robogunk a sztrádán, amikor fél úton Piran és Koper között Ági megjegyzi, hogy olyan büdi van. Egy darabig nem is foglalkoztunk vele. Akkor lett zűrös a helyzet, amikor kíváncsiságból hátra kukkantottam, mert látni akartam Trieszt fényeit és megláttam, hogy a busz mesterséges köddel borítja el a mögöttünk közlekedő autókat, akik reflektor nélkül az orrukig se láttak volna...Lett is gyorsan nagy riadalom, hogy akkor itt most vagy erdőtűz van, vagy a mi buszunk ontja magából a füstöt. Elkezdtünk előre ordibálni, hogy ég a busz, meg kell állni. Hál istennek égni nem égett, de hogy közlekedésre totálisan alkalmatlan volt azt az emberek többsége azonnal levágta. Aki nem, az rögtön azzal jött, hogy minek kellett szólni, ezzel simán elgurultunk volna Piranig. Kábé 20 perc tétlenség után, amig a sofőr próbálkozott rájönni a baj okára, miközben mondogatta, nincs ennek semmi baja, kár volt riadózni, mehetünk tovább, a szervezők csak megkérték, hogy menjen egy próba kört. Elment, 5 perc múlva azt vettük észre, hogy néhányan tűzoltó készülékekkel rohannak a benzinkút másik végébe. Megjött a buszunk de akkora füsstel, hogy az szerintem Olaszországban is riadalmat keltet. Ekkor már a elégedetlenkedők sem mondták, hogy minek idegeskedtünk.
Egy órával később megjött két csere busz, és elvitt minket Piranba, ahol alig fél 11 kor sikerült végre szállást szereznünk.
Folyt. köv....