2008. március 25., kedd

Látogatók

A hétvégére meglátogattak szolnoki barátaim, Andriska Peti, Csiki Tomi és Kiss Gabi. Eleinte úgy egyeztünk meg, hogy csütörtök este jönnek mind a hárman, de végül Csiki és Gabi úgy döntöttek lejönnek már szerdán este. Az elszállásolásukat igyekeztem a lehető leghatékonyabban megoldani, így ismerősöket kértem meg arra, hogy hadd aludjanak a szobatársuk éppen használaton kívüli ágyába. Szerencsére ez semmi gondot nem okozott, és mind a hármójuknak jutott fekvőhely, senkit nem kellett a földön elszállásolni.
Sajnos azonban még nem vagyok itt olyan rég óta, hogy több napos programot szervezzek a látogatóknak, így most sem sikerült a legtartalmasabb hétvégét összehozni. Ebben sajnos az is eléggé közrejátszott, hogy az idő meglehetősen elromlott, péntek este már havazott, szombaton pedig valósággal szakadt a hó. Emellé ráadásul be is náthásodtam, és alapesetben egész biztosan az ágyat nyomtam volna 2 napig, de most ezt még sem tehettem meg. Még kész szerencse, hogy Peti hozott magával néhány tasak NeoCitránt és ezt a saját összemorzsolt fokhagyma pálinkában feloldva receptemmel párosítva valósággal csodát tett. Most már gyakorlatilag kutya bajom...
De ennek ellenére igyekeztem azt kihozni a hétvégéből amit lehetett. Csütörtökön körbejártuk a várost, megmutattam a legfontosabb látnivalókat és érdekességeket, felolvastam a tudnivalókat az utikönyvből. Balázs, aki szintén tanulni van kint, és ő is a kollégiumban lakik (nem mellesleg hozzá szállásoltuk be Csikit) egész nap velünk volt, segített a város mutogatásban. Megmutattam a srácoknak a kuponos ebéd rendszerünket itt Mariborban, asszem ez nekik is legalább annyira bejött mint nekem. Pénteken, amikor már Peti is velünk volt mexikói, szombaton pedig Balkán étteremben ettünk. Ide már jött velünk Bea is meg Ági is, akik szintúgy itt laknak a koliban, de ők jogot tanulnak.
Egyébként többnyire esténként bulizni is együtt mentünk el, kivéve péntek este, de akkor Erasmus buli volt a Bongosban, így a legtöbb külföldi ismerősömet be tudtam mutatni. Amikor meg éppen nem bulizni voltunk és nem is aludtunk akkor vagy filmet néztünk, vagy bevásárolni voltunk vagy kártyáztunk. Jó lett volna még minimum egyszer felmenni valamelyik közeli hegyre, de a rossz idő miatt ez nem igazán jött össze, így aztán csak első éjszaka mentünk föl a Piramidára, de onnan legalább jól nézett ki a város kivilágítva, a Pohorje már nem is igazán jöhetett szóba. Egyébként a havazás miatt úgy néz ki kicsit megnyúlik itt a síszezon, ami számomra nem különösebben örvendetes, mert semmi sícuccom nincs itt :( Sajnos.

3 megjegyzés:

Unknown írta...

Köszönöm szépen a lehetőséget, nekem nagyon bejött Maribor, a kajakuponos rendszertől kezdve az aston martinon át egészen a város hangulatáig. Thx hogy lehetőséget adtál, hogy mi is megismerjük.

László Tamás írta...

Örülök, ha jól érezted magad, várok továbbra is akárkit, illetve akárkit vissza :)Lassan beköszönt óhatatlanul a jó idő, és több lehetőség lesz a környéket megismerni!
Egyébként az AstonMartint azóta sem láttam, viszont kajakuponból feltankoltam újabb 10 darabbal, mert az egyik cseh ismerősöm egyáltalán nem használja őket és jó szívvel felajánlotta őket :) Én meg ugye mondtam, hadd gondolkozzak 2 másodpercet :)

Névtelen írta...

én is köszönöm szépen a lehetőséget, a szállást, meg az utolsó bulit:) puszi pappa