2008. március 1., szombat

Időjárás jelentés

Ma elromlott az idő. Meg is jegyezte Sancho, hogy én mindig kifogom a viharokat Szlovéniában, de erről kicsit később.
Tegnap este elmentünk szocializálódni a másik koliba. Itt ugyanis úgy van, hogy azok akik a Közgazdasági és jogi karokon tanulnak kerülnek be a Tyrseva ulica beli kollégiumba, a többiek pedig mennek a Gosposvetska koliba. A Tyrseva lényegében 3 darab 6 emeletes panelház, direkt kollégiumi célból építették őket, így természetesen nincs bennük lift :) Ez akkor volt gond amikor beköltöztünk.
A gosposvetska ezzel szemben más. Nem kérdeztem meg ugyan a helyieket, de az sokkal inkább tűnik számomra úgy, hogy azok eredetileg nem kollégiumnak, hanem lakóháznak készültek. Amit eddig láttunk, az 3-4 db 10 emeletes betonkocka, borzalmas állapotban és több elszórt 3 emeletes társasház. Mindben diákok laknak. Oda mentünk tegnap este is ismerkedni. Beültünk egy konyhába, de mivel sokan voltunk, igy nagyon kényelmes nem volt. Meglepetésünkra ott volt két szlovén középiskolás kis csaj, fogalmam sincs hogyan keveredtek oda, de egész jó viszonyban voltak a régebbi erasmusos diákokkal. Tehát gondolom rutinosak voltak. Az este egyébként teljesen jelentéktelenül telt, azt leszámítva hogy éjjel 2kor értünk haza.
Reggel Ági ébresztett sms-el, arra gyorsan válaszoltam, de mire oda jutottam volna, hogy visszaaludjak, valaki elkezdett trombitán gyakorolni, és esélytelen volt lenyugodni. Így aztán nem volt sok nyugtom.

Nincsenek megjegyzések: